Minden úgy van, ahogy Pájró írta, vagyis most albiban lakom, el kellett szöknöm a nagypapám elől, és kezdhetek mindent a 0-ról. De ettől még figyelek, olvasgatok, csak már nem vagyok teljes jogú tagja a fórumnak. Ugyanez volt 2005-06-ban is, tök jó volt olvasgatni a fórumot, de nem éreztem késztetést, hogy bármihez is hozzászóljak. Közben megint jól eltelt az idő, a blogom túllépte az ezres látogatottságot, Dino meg egy újabb ötletecskémet valósította meg, hüpp, ezek megható dolgok. Tervezem a visszatérésemet, de nem most, az még odébb lesz.
SPOILER
Dile
Osmium
vally
Pájrógét rulez
+ a múltkor Germinatorral álmodtam, de nem tudom, hogyan. Valami cigánytelepen voltunk, és nyomoztunk. Szóba elegyedtünk a cigányokkal, még az ottani öreg cigánysámánt is kikérdeztük. Aztán nekem dolgom volt, mennem kellett, Germit meg otthagytam, boldoguljon egyedül.
Nah, viszlát 2011-ben.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”