Fórum » Beszélgetés a játékokról
Prince of Persia (2008)
Az komoly, hogy nincs benne harc, hanem a pályák végén 1 az egy darab ellen van?
Amúgy: Kitolva
A negatívummal kezdem, aztán fröcsögök a pozitívumokról.
Szóval, a harc hiánya tényleg elszomorító. Az 1989-es Prince of Persia-ban többet kellett harcolni, mint itt. És ha jön a pályavégi boss, akkor se kihívás a dolog, mert az egész átmegy egy Guitar Hero féle gombnyomogatásba, ami azért kiábrándító. Nagyképűen bevallom, rengeteg harci trükköt tudok a Warrior Within és a The Two Thrones-ban alkalmazni, így vártam már egy kis mészárlásra, de nem kaptam meg. Ezáltal egyébként a játék NULLA kihívás faktorral rendelkezik, hiszen a harcok hiánya mellett van egy olyan (szépséges) társunk, aki nem hagyja, hogy meghaljunk. Néha direkt leugrottam a mélybe hátha, de nem.
Sebaj, hamar túltettem magam a negatívumokon és mindezek nem vontak le annyit a játék értékéből, hogy ne legyek vele elégedett. Hiszen a PoP érzés megvan, a grafika gyönyörű, a tempó pörög és a zene óóóóóó igen, a zene. Talán minden idők legszebb játék soundtrackja, ami a kalandozásainkat kíséri. Nagyon eltalálták.
Említést kell még tennem ezekről a Final Fantasy féle ugrabugrákról, amik a videókban zavartak, de a játék közben inkább lenyűgöztek. Sokan panaszkodtak még a kameraállásokra meg a billentyűzetes irányításra, de nincs velük baj. Aki kemény PoP fan, annak nem okoz fejfájást. A Tomb Raider szerintem sokkal szarabb e téren. Az összképet nézve elégedett vagyok, de remélem a második résznél már több ellenfelet kell a betonba döngölni.
9/10

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 22:40
- Ki mivel játszik mostanában? [8293]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]