The Curious Case of Benjamin Button
Vannak emberek, akik hisznek a csodában. Csodában, ami csak egyszer adatik meg nekik, de akkor rögtön tudják. Ma nekem is részem volt ebben, és ha a stáblista után nem szól rám a takarító, hogy menni kéne, akkor még talán most is tartana. Lassan zökkentem vissza az ámulatból a valós életbe, és asszem valahol félúton hazafelé eszméltem rá, hogy hol is vagyok...ám, az utóíze még mindig kavarog bennem.
Úgy gondolom, hogy innentől kezdve akár meg is halhatok. Komolyan lőjetek le, gyújtsatok fel, vessetek le egy szikláról, dobjatok Kiszel Tünde elé, nem érdekel! Na jó, ez azért kicsit erős volt.
Ettől még David Fincher elintézte, hogy innentől kezdve ne érdekeljen semmi és senki, hiszen van olyan, hogy jó film, van olyan, hogy tökéletes film, de a Benjamin Button-ra nincs szó. Egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni, amit az ember a vásznon lát. Eleve felcsigázva érkeztem a moziba, hiszen lassacskán másfél éve várom már a Mester eme alkotását, és ha ehhez hozzáveszem az itt olvasott kritikákat...komolyan féltem a szívrohamtól magától. Nagy szavak ezek tudom, de ha az ember úgy jön ki a moziból, hogy azt se tudja fiú e vagy lány, akkor asszem elnézik neki.
Ez a film elvarázsolt az első képsortól az utolsóig, minden monológja, minden pillanata, minden egyes zenei aláfestése bizonyította, hogy itt valami olyat kap a néző, amit eddig még nem látott.
Benjamin karakterét azonnal megszereti az ember, de az igazat megvallva ez az összes szereplőről elmondható. Nincs benne egy másodpercnyi üres járat, nincsenek felesleges jelenetek vagy monológok, úgy ahogy van 100%-ig zseniális mű. Fincher pedig nem rendező. Brad Pitt pedig nem színész. Istenek.
Nem is érdemes többet mondani, mindenki győződjön meg róla saját maga, de KÖTELEZŐ jelleggel! Hiszen csodák márpedig vannak most már én is elhiszem.
10/10
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
