horrorgeeks.blogspot.com
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
District 9
Földönkívüli zsaru?
nos, be kell valljam, hogy szerintem túlhypolják, imdb-n legalábbis mindenképpen, és igen, szomorúan mondom ki, hogy a Dark Knight-ot is. azért ha megnézed, hogy milyen filmek vannak imdb top 100-ban, akkor erősen elgondolkozol, hogy ez most WTF? semmi esetre sem akarom degradálni a film értékét, mert tetszett, de hogy ilyen jó értékelést kapott, ennyi embertől, az csak azt mutatja, hogy igazi blockbuster lett, és akik kiváltották rá a jegyet, azok nem csalódtak. ma már kb ennyi elég.
gondolkodjunk kicsit. milyen nagy szövegek voltak benne? volt lélegzet elállító cgi-s jelenet? (az űrhajó az elején jó, de azért ez kevés), igazából őszintén megmondom, hogy egy hónap múlva már én nem nagyon fogok rá emlékezni, annyi másik film, sorozat van, ami tudja hozni ezt a szintet. inkább ritkák azok a filmek, amikben az idegenek nem mint helyi lakosok jelennek meg (bár van egy kettő marha régről, semelyiket nem tudom felhozni példának, mert még kisebb voltam, amikor láttam, pl azt, amikor egy zsaru kollégája egy idegen [nem a Men In Black!!!])
overrated.

Elmegyünk mellette, pedig ami közel 23.000 (!) szavazat után 8.8-as átlaggal a 29. legjobb film ever, az azért megérdemelne egy kis hype-ot... Ez, ha belegondolunk, nincs sokkal lemaradva a TDK tavalyi sikerétől, arról nem is beszélve, hogy ezt nem előzte meg akkora várakozás/reklámkampány.
Mint a Messiást.
Mint a Messiást.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 13:03
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1619]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]