ufodani.
Ufológus alapegyenlet: ha a hivatalos nem beszél ufóról, hazudik. Ha azt állítja, mindent elmond, hazudik. Honnét tudja ő, hogy hazudik?
Az ufológia nem tudomány. Az emberi alapgondolkodás sem tudomány. Mert mikor látunk valamit, mondjuk egy falat, ami olyan rajzolatú, mintha márványból lenne, egyből tudjuk, illetve tudni véljük, hogy az márványból van. Ha megvizsgáljuk mindenféle módszerrel, megtudjuk, hogy az valóban márvány-e, vagy csak pl. ügyesen színezett lakkozott műanyag. Ha ekkor mondjuk el, hogy mi is ez, akkor már tudományról beszélhetünk.
Kérdés: ha annyian látnak cikk-cakkozó fehér-vörös-kék foltokat az éjszakai égbolton, miért nem hiszi el a tudomány, hogy ott vannak ufók? Azért, mert bármi lehet. Mi, egyszerű földi halandók kapásból rávághatjuk, hogy ott egy földönkívüli lény cikázik, teóriákat szülünk, hogy miért is teszik ezt, de egy lépéssel sem vagyunk közelebb a valósághoz. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy távolabb állunk tőle, mivel egy általam elfogadott teóriának köszönhetően kizárom a többi lehetőséget.
Én is láttam már hasonlót. Sőt, olyat is, hogy egy ilyen folt össze-vissza rángatózott, majd lenyugodott és ment tovább egyenesen. Először örültem, hogy ufót látok. Aztán később olvasgattam és arra jöttem rá, hogy ez bizony egy műhold, ami fénye átesett a légköri refrakciónak nevezett jelenségen. Ennek elve annyi, hogy a légkör sűrűsége egyenetlen, néhol extrém eltérések jelentkeznek. A légkör ilyenkor olyan, mint egy nagyon rossz lencse. Neki köszönhetjük, hogy látunk vibráló csillagokat (nem a pulzárokról beszélek), vagy hogy már rég lement a Nap, de szerintünk még mindig fent van.
A Holdon észlelt furcsaságokról meg csak annyit, hogy tökéletesen bebizonyították, hogy a Holdra szállás hamisítvány, de ennek ellenkezője mellett is vannak komoly érvek. De ugyanígy érvelnek ufókról, meg katonai kísérletekről is. Az igazságot sosem fogjuk megtudni, de szerintem nem is érdemes foglalkozni vele. Ott a családunk, törődjünk velük!
Az ufológia legjobb módszere, hogy titkokat próbál napvilágra hozni, amik megtörténési valószínűsége nulla, vagy csak nagyok kicsi.
Nem nézem le az ufó hívőket, félreértés ne essék! Ez is egy hit, amiben nyugodtan lehet hinni. Én csupán gondolkodni valókat írok, hátha többet tudok meg, vagy közösen jutunk nagyobb tudásra ezen a téren.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 13:16
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [22]
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
