Én is ettől félek. Meg attól, hogy ugyan Bobby Davison ki lett menekítve a szurkolók haragja elől, de érdemi változást ez nem feltétlenül fog jelenteni, hiszen a komoly edzői múlttal nem rendelkező segédjei kerültek a csapat élére. A helyzet ennél sokkal rosszabb, talán nem kellene megvárni a telet azzal, hogy komoly szakembert ültetnek a padra, mert könnyen lehet, hogy szégyenszemre sereghajtó pozícióból kell megkezdeni a felzárkózást. Kíváncsi vagyok a mai felállásra és a taktikára, de félek tőle, nem fogunk érdemi változást látni. Pedig a DVTK elleni meccs akár sorsdöntőnek is mondható, itt már tényleg nem fér bele egy újabb pontvesztés. Az mondjuk jó hír, hogy az előzetes összeállítás alapján Dragóner és Tóth Bence is a kezdőben van. Majd meglátjuk.
RASTA guy: Szivics kinevezéséről én is hallottam, remélem viszont, hogy Matthaus csak valami rossz vicc. Nem bohóc kell a Fradi elére, azokból már elég volt.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
Amilyen hülyék télen még megerősítik ezt az Short senkit. Magyar edzőt nem tudom kit lehetne leültetni. Nyilasinak ma már lehet jobban megy a szakkommentátorosdi mint az edzősködés mást meg nem is tudom. Esetleg még Pintér Attila jöhetne nálam szóba, de amilyen csúnyán lett elküldve meg amilyen jól áll a Győrrel nem hiszem, hogy lenne realitása.
Ha külföldi akkor viszont Marijan Vlakot visszahozhatnák. Pont nincs csapata és az a fél idény amit anno itt töltött számomra még mindig meggyőző.
Ha külföldi akkor viszont Marijan Vlakot visszahozhatnák. Pont nincs csapata és az a fél idény amit anno itt töltött számomra még mindig meggyőző.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Bobby hazament:
Short a vezetőedző, Csató a segédje a Fradinál
Remélem, ez csak a kezdet, mert úgy tűnik, önmagában az edző menesztése már nem oldja meg a gondokat. Ettől függetlenül szükséges lépés volt.
szerk: Sikerült duplázni, elnézést.
Short a vezetőedző, Csató a segédje a Fradinál
Remélem, ez csak a kezdet, mert úgy tűnik, önmagában az edző menesztése már nem oldja meg a gondokat. Ettől függetlenül szükséges lépés volt.
szerk: Sikerült duplázni, elnézést.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
