Nekem is baromira bejön! Olyan szinten elszálltam vele, és olyan pepecselősen megnézek mindent, hogy 13 óra játék után még csak most vagyok a Korcari Wilds végében, a Grey Warden iratokat rejtő rom előtt.
Korcari Wilds-ot is szépen, gyalogszerrel járom be, a szobrokat, kőfaragásokat, az akasztott és a szélben himbálózó katonákat

megbámulom stb. Meg persze szorgalmasan olvasom a kódexet.
Különben a Korcari Wilds tisztára az NWN2 eleji mocsár (Ostagar azért hangulatosabban festett sokkal), és noha bizonyos szempontból csúnyácska, de valahogy mégis baromi hangulatos.
A csaták meg jók, bár eddig elég könnyűek voltak (de hát játék eleje még). Egyedül a Hurlock Emissary-nél volt néhány forróbb pillanat

Szó szerint is, köszönhetően az Emissary-nek, de főleg a csata közben előkerülő "meglepetés dolgok" és helyzetek miatt.
Nagy gondot nem jelentettek mondjuk, de csak a csata után vettem észre, hogy bizony nem maradt gyógyitalom

Mert beállítottam tactics-ban, hogy 50% HP-nál már igyanak, és vedeltek is mint a gödény
(Gazarath viszont röhejesen könnyű volt, pedig megijedtem, amikor 1 darab gyógyitallal a hátizsákomban megláttam a sötétnarancssárgán kiírt nevét

)
Persze visszatöltve, és már ismerve a szituációt, rohadt simán ment volna minden (csapdák elkerülhetők, ellenfél elcsalható, így nem kell egyszerre mindenkivel (emissary, rugók, íjászok) megküzdeni stb.), talán még gyógyital sem kellett volna, de direkt kerülöm az ilyen "visszatöltöm, és tökéletes stílusban győzedelmeskedek" módit.
Szerintem úgy nem az igazi: jobb (életszagúbb) a váratlan izgalmak adódnak, idegeskedés, kapkodva utasítgatás, káromkodás-anyázás, majd siker esetén az "ölyöm és bódottsá"

Endure. In enduring, grow strong.