Azt hiszem, kicsit túlságosan is elszálltam, már-már beteges mértékben (nem szoktam azért ilyen végtelenül pepecselős lenni én sem különben). De még nem untam bele a sétába (ha nem kívánja meg a helyzet, bizony sétálva megyek), a turistásan mindent megbámulásba, az élvezetesebb párbeszédek visszaolvasásába stb. Meg persze mindenkivel elbeszélgetek, amiről csak lehet. Amúgy iszonytató időt el lehet tölteni a beszélgetésekkel is, és nem csak a csapattagokkal. Van néhány igen bőbeszédű NPC is.
De igazából az "órát" nem is nézem, az nem foglalkoztat, hogy mennyi ideig tart ez meg ez, inkább a világ és a történet minél teljesebb kiélvezésére koncentrálok.
Remélem, azért az elkövetkező csatákban is helyt tudok majd állni elsőre. Azt az érzést ugyanis rettenetesen utálom, amikor behalás miatt állást kell visszatölteni. (Ezért nem is rohanok úgy a dungeon-ökben sem, hanem szépen, óvatosan, a "jelekre figyelve", megfontoltan lépkedek ott is. Kivéve, ha le akarok rohanni egy kilesett szörnycsoportot
) Az valahogy mindig kiábrándító, ha "behal a parti", mert olyankor - mindenható "load game spell" ide vagy oda - ha úgy vesszük, elvileg egy életút véget ér...Endure. In enduring, grow strong.
