Gitárosok
Az ilyen tehetségkutatók mind szarok, mindenki talál valami kifogást, hogy miért nem ő nyert. Amerikában lehet működik ez valamit, meg jó bulik vannak belőle, itthon én csak azt látom, hogy nem igazán éreztek még rá ennek a lényegére, sem a szervezők, sem a részt vevő bandák.
Nekünk marha kevés ismerősünk jött el, a többi vendéggel együtt kb. 40 ember volt rajtunk. Eltoltunk öt dalt. A zsűri lófaszt se mondott, csak utólag derült ki, hogy dobosunk húga elcsípett egy mondatot a koncink után tőlük mégpedig azt, hogy "egész jó volt, de azt hittem keményebb lesz". Ergo nem volt szar, csak nem olyan beosztásba kellett volna kerülni, ahol mindenki "baszomanyád" metált tol.
A 2. lett Kóbor angyalok és a fekete bárányok (Akelás főnökkel a mikrofonnál, nem bunda gyanús áhh...) és egy Zamek nevű banda, ami meg azért gáz, mert egy az egyben Pantera-Down vonal, ami 2009-ben főleg egy tehetségkutatón elég gáz, szerintem.
Összefoglalva: ez a tehetségkutató sem a tehetségekről szól és nem objektív, DE legalább jó körülmények között felléphettünk és szórtuk az új EP-t. Ja tényleg az is megjelent!
Letölthető meg picit később lesz csak.
OFF THE AGAINST ÚJ DEMÓ
A 2. lett Kóbor angyalok és a fekete bárányok (Akelás főnökkel a mikrofonnál, nem bunda gyanús áhh...) és egy Zamek nevű banda, ami meg azért gáz, mert egy az egyben Pantera-Down vonal, ami 2009-ben főleg egy tehetségkutatón elég gáz, szerintem.
Összefoglalva: ez a tehetségkutató sem a tehetségekről szól és nem objektív, DE legalább jó körülmények között felléphettünk és szórtuk az új EP-t. Ja tényleg az is megjelent!
Letölthető meg picit később lesz csak.
OFF THE AGAINST ÚJ DEMÓ
A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
Bővebben? Mennyien voltak? Hány dalt nyomtatok? Zsűri mit mondott? Ki nyert? Ki volt a legrészegebb? Haha? Válaszolsz? 

PSN: nayrobi11
Bunda ... 

A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
Változó, meg hiába szegedi a zenekar, itt játszunk a legritkábban, szóval nehéz felmérni, de 20-tól 2-300-ig minden volt már. Én úgy képzeltem el, h nem klubokban nyomnánk, hanem kávézók, pubok, mittomén, ilyesmi.
Shantey: Mi volt szombaton?
Shantey: Mi volt szombaton?
PSN: nayrobi11
arra teljesen jó, csak bátorítani tudlak
Mekkora közönségetek szokott lenni? Meg persze az sem mind1, hogy milyen, mert ha nagyon metál arcok, akkor valszeg nem lesz olyan népszerű az akusztikus dolog
Mekkora közönségetek szokott lenni? Meg persze az sem mind1, hogy milyen, mert ha nagyon metál arcok, akkor valszeg nem lesz olyan népszerű az akusztikus dolog
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
Ahm, biztos fincsi lehetett! Mivel a dobosunk a mercinek köszönhetően csomó ideig Stuttgartban lesz, én is elgondolkoztam valami ilyesmin Quattro-AkusztiX néven, bárokban, stb, úgyis az új lemezünkön sokkal több lassabb cucc lesz valszeg, szal még a megjelenés előtt le tudnám mérni, h mennyire tetszik az embereknek

PSN: nayrobi11
jaja az volt. Kafkaz keretein belül történt a dolog mint vendégfellépő (A kaukázus énekesének ilyen zenélgetős estje).
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
Hehe, grat, biztos jó lehetett
Ketten voltatok, de azt hogy? Vmi unplugged cucc?
Ketten voltatok, de azt hogy? Vmi unplugged cucc?PSN: nayrobi11
Nah megvolt a koncert, hát lett olyan 10 rajongónk kapásból
(A helyre olyan 40en fértek be)
(A helyre olyan 40en fértek be)Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
