jó endinget kaptam, jól döntöttem ezek szerint az emberek sorsáról is, mert a little sistereket alapból mind megmentettem.
érdekes egyébként, hogy így is tömve voltam Adamm-el, ami ugye pont a lényegét veszi el a harvestolásnak (és ezzel a rossz útra térésnek), amivel többet kapunk ugyan, de a vége előtt már kb. két pályával is meg volt mindenem, összes tonic slot, plusz 6-7 plasmid, de azokból is csak kettőt használtam kb.: Decoy és Incinerate (elterelés és gyújtogatás), az elektro boltot csak nagy-nagy ritkán. ha sokat használjuk a kamerát, még plusz tonicokat is begyűjthetünk, amiknek már a végén alig tudtam helyet szorítani, sőt, le kellett cserélni sok már meglévőt helyhiány miatt, hiába van már 18 hely, még ez sem elég, de hát ne legyünk telhetetlenek, nem igaz?
egyébként az előző postomban elfelejtettem emgemlíteni, hogy elég ratyi érzés egy big daddyvel úgy menni Rapture utcáin, hogy gyengébb(!), mint az első rész főszereplője, akin ugye nem nagyon volt védőfelszerelés semmi (a végét leszámítva). pár lövés egy revolverből valamelyik splicertől és már bújhatunk is el egy sarokba first aideken nyammogni. szerintem ez elég hülye ötlet volt, még ha a fokozatosság elve csak így tud is érvényesülni, irreális, hogy az elsőre legyűrhetetlennek tűnő BIG DADDY-k egyikeként nem érünk fel egy splicerhez sem erőben. persze idővel jönnek a health és eve upgradek, de meglepően gyengék vagyunk végig.
Végülis pontosítanám magam:
ezek a tényezők alapján változhat:
-megmented-e az összes kistesót?
-meghagyod-e Grace életét?
-meghagyod-e Stanley életét?
-meghagyod-e Gilbert életét?
és bár nem ezekkel párhuzamosan, de 4 (Négy darab) befejezés van, nem hat!
Hallottam hogy itt is több befejezés van és utánanéztem, és elvileg 6 különböző van!!!Asszem lesz még elfoglaltságom még egy ideig