Gárdonyi Géza mély és bölcs gondolatai házasságról, de érthető a párkapcsolatokra is.
Mivel örülök, hogy ennek -a kisebb súrlódások ellenére szerintem nagyon "családias" és baráti itt a légkör- a fórumnak a tagja lehetek, így gondoltam, veletek is megosztom, mintegy megfontolásul.
Pedig ritkán szoktam ilyet!
"A fiús apák szinte örömmel szerkesztik össze a fiaik házasságát. De a leányos apák - azokat nézzétek, micsoda remegő szívvel bocsátják azok más födél alá a leányukat!
Ti egynehányan csak a szerencsétlen házasságokat látjátok. De hát minden házasság szerencsétlen-e?
Én ismerek igen vidám férjeket. És ismerek pocakos családapákat, akiknek az arcán szinte bazsarózsák nyílnak a jóléttől.
Vannak persze görbe fák is az erdőn. De hát miért görbék?
Mindenütt a nő miatt? Talán nem.
A legtöbb férfi maga az oka a házassága rosszaságának.
A meggondolatlan házasságok, a bűnös házasságok... Aki nem a szívét vitte az oltár elé, mit követelhet a nőtől a szívének? Aki csak a vére hevének engedelmeskedett, kit okozhat, ha a vére lehűl? Kit okozhat, ha látja, hogy felemás cipő lehetne a címere a házaséletének?
Ám azt is elfogadom, hogy lehet szerencsétlen az olyan házasság is, amelyiknek nem felemás cipő a címere, hanem két galamb fehér mezőben. A két galamb tehát összeházasodik. Mindent meggondolt, megfontolt, csak azt az egyet nem, hogy mi a házasság.
Mi a házasság?
Még ez is kérdés? - mondaná a két galamb. Hát: turbékolás, csókolódzás, kerengés a boldogság szárnyain a mennyország rózsás felhői között. Vagy beszéljünk katekizmusi rövidséggel: a házasság vállalkozás arra, hogy az egybeházasodók boldogok legyenek egymással.
Itt a hiba!
A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.
Vállaljuk, hogy együtt éljük át a májust, vállalnunk kell, hogy együtt éljük át a későbbi viharokat is, rossz terméseket, fagyokat, sovány éveket.
Erről persze nem beszél a pap se, mikor esket. Sem a pohárköszöntők a nászasztalnál, sem a rózsaszínű telegramok. Csak a boldogságról beszél mindenki, a boldogságról. S a két kábult fiatal mit is gondoljon egyebet:
- Végre hát itt a boldogság! Ezentúl nincs az életben semmi egyéb, csak boldogság!
Az igazi házasság ellen én csak egy argumentumot ismerek, azt, hogy a földi törvények is beleavatkoznak.
Mert az égi törvények azt mondják: a házasság addig tart, ameddig a kettő egynek érzi magát. A földi törvények azonban azt mondják: együtt kell maradnotok, ha nem is vagytok egyek! Boldogtalanul is, szeretetlenül is.
Bizony nem a bölcsesség velejével áll a házasságnak ezen a kérdésén az az egyházi paragrafus, amelyik nem engedi elválni azokat, akik csalódtak egymásban, s ha véletlenül valamelyik később találja meg a párját, sem ő nem csatolhatja magához, sem az nem csatlakozhatik.
Szerintem csak a gyermekek sorsának intézésébe lehetne joggal beleavatkoznia a törvénynek. A gyermekeknek is jobb, ha nem a pokol levegőjében érlelődnek emberekké.
A házasságnak mindig az együttérzés a fundamentuma.
Az együttérzés.
Egymás körül kerengő porszemek vagyunk a végtelenség egy sugarában. Nő és férfi azonos porszemnek látszik, azonos léleknek. És mégse azonos. Valamiképpen kétféle.
Miért kétféle? A mindenség egy rejtett világának titkai közé tartozik.
De a kétféle lélek, a kétféle élő porszem nagy összevisszaságban kevereg egymás körül. És társulást keres.
Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon.
S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele.
S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. De ha megtalálja egymást, és egyesül a földi társadalmi formák szerint, amelyek neve házasság, akkor a két lélek együttélése szent és megnyugtató.
A nőtlen embernek csak lakása van. A családosnak otthona. Ha nincs is gyermeke, akkor is otthona. És aki megtalálta az igazi párját, az ugyan nem gondol olyanokat, hogy a férfi a nőnek az életét szolgálja a maga életével. Mert a nő élete az ő élete. Tehát a maga életét szolgálja, mikor a nőnek az életét szolgálja is; valaminthogy a nő is, mikor a férfit szolgája a maga életével, a maga életét szolgálja.
Az ilyen házaspárnak a szívében mindig zeng az angyalok zenéje, a szeretetnek minden muzsikánál szebb harmóniája."
