Csajozás!!!:) - csajok és pasik

Aryx, nem maximaként tettem be, rendíthetetlen igazságként.

Veled (is) egyetértek, sőt! (Bár, most, huszonhat évesen nem vagyok még agglegénynek mondható. )

Szerintem is lehet teljes életet élni házasság (és akár gyerek) nélkül, ezt magam is így látom. A gondolatsor inkább azoknak lehet értékes, akik összekötik az életüket, nos, nekik már vannak benne megfontolható szempontok.

Sőt, ez az idézet a Hosszúhajú veszedelem c. regényének "AZ UTOLSÓ AGGLEGÉNY ELBESZÉLÉSE - Hol vagy, Éva?" c. fejezetében találtható, és úgy folytatódik:

"Ti ketten-hárman nem azt néztétek a nőben, ami benne becsülni való, hanem azt, ami gyöngeség benne. S ha néztétek is, láttátok is, nem azért nem vettétek el, amit gondoltok, hanem azért, mert lelketekben nem éreztetek vele együtt, nem voltatok egyek.

Mi az az egység? - csak én tudom. Gyerekkoromtól fogva éreztem én azt, és akkor éreztem leginkább, mikor érzéstelen emberek elválasztottak tőle, a felemtől.

De hát elmondom én is, hogy hogyan maradtam agglegény.

Az én történetem annyira a gyermekkoromban kezdődik, hogy nem is emlékszem rá, hogyan kezdődik."

Köszönöm a jókívánságaid!

Azért, ha szabad, azért Neked is jókat kívánok! Ki tudja?

Szerk: Még a levél elejére. Gárdonyi felhívja egy hibára a figyelmet, amire Hamvas is egy írásában, hogy manapság összekeverik a szexust a "szerelemmel". Gárdonyi is utal arra, hogy ha a férfi a "farka" után megy, a szenvedély fűti, ez később akár ki is hűlhet, és talán részben ezért mennek szét egyes házasságok. Ez feltételes mód!

Mmmm, köszi, ez szép volt. Csak attól még nem értek vele egyet. Nem azért, mert nem vagyok Gárdonyi-fan (csak 1 novelláját szerettem régen, de már azt sem tudom, melyiket), hanem mert... szerintem ez nem igaz.

Egy agglegény miért is ne élhetne teljes életet? Magam is az vagyok, és szerintem az is maradok - már csak azért is, mert nem szeretnék gyereket, de nekem nem is lehet (mielőtt jönnének a felesleges célzások: van 1 betegségem, ami öröklődik, ennyi). A legtöbb nő meg nem így van a gyerek-üggyel, sőt, szinte könyörögnek az anyaságért, szóval ez bukta.

Megtaláltam már egyszer azt a bizonyos "másik felet," amiről itt szó esik, és el is veszítettem. És hogy hiányzik-e? Nem. Nem élném át újra azokat a szenvedéseket, még akkor se, ha ugyanazok az örömök is megismétlődhetnek. Én megtaláltam a boldogságomat, és ehhez nem kellett egy másik fél. Itt figyel pár hsz-szel lejjebb annak a barátnő-jelöltemnek az esete: 90%, hogy nem fogunk összejönni, de nem halok bele. Az életem most teljes, és ez így van rendjén, egyelőre nem szeretnék radikális változásokat.

Ez volt a saját szubjektív véleményem, hátha kapok ellenvéleményt is, neadjisten példákkal kiegészítve, kíváncsi vagyok rá. Ezektől eltekintve viszont a barátaidnak sok boldogságot kívánok! De komolyan...

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Ezt ma találtam. Teljesen véletlen, aminek nagyon örülök, mert a barátaim alig egy hónap múlva kelnek egybe, így nekik is elküldhettem, meg sok barátomnak.

Gárdonyi Géza mély és bölcs gondolatai házasságról, de érthető a párkapcsolatokra is.

Mivel örülök, hogy ennek -a kisebb súrlódások ellenére szerintem nagyon "családias" és baráti itt a légkör- a fórumnak a tagja lehetek, így gondoltam, veletek is megosztom, mintegy megfontolásul.

Pedig ritkán szoktam ilyet!

"A fiús apák szinte örömmel szerkesztik össze a fiaik házasságát. De a leányos apák - azokat nézzétek, micsoda remegő szívvel bocsátják azok más födél alá a leányukat!

Ti egynehányan csak a szerencsétlen házasságokat látjátok. De hát minden házasság szerencsétlen-e?

Én ismerek igen vidám férjeket. És ismerek pocakos családapákat, akiknek az arcán szinte bazsarózsák nyílnak a jóléttől.

Vannak persze görbe fák is az erdőn. De hát miért görbék?

Mindenütt a nő miatt? Talán nem.

A legtöbb férfi maga az oka a házassága rosszaságának.

A meggondolatlan házasságok, a bűnös házasságok... Aki nem a szívét vitte az oltár elé, mit követelhet a nőtől a szívének? Aki csak a vére hevének engedelmeskedett, kit okozhat, ha a vére lehűl? Kit okozhat, ha látja, hogy felemás cipő lehetne a címere a házaséletének?

Ám azt is elfogadom, hogy lehet szerencsétlen az olyan házasság is, amelyiknek nem felemás cipő a címere, hanem két galamb fehér mezőben. A két galamb tehát összeházasodik. Mindent meggondolt, megfontolt, csak azt az egyet nem, hogy mi a házasság.

Mi a házasság?

Még ez is kérdés? - mondaná a két galamb. Hát: turbékolás, csókolódzás, kerengés a boldogság szárnyain a mennyország rózsás felhői között. Vagy beszéljünk katekizmusi rövidséggel: a házasság vállalkozás arra, hogy az egybeházasodók boldogok legyenek egymással.

Itt a hiba!

A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.

Vállaljuk, hogy együtt éljük át a májust, vállalnunk kell, hogy együtt éljük át a későbbi viharokat is, rossz terméseket, fagyokat, sovány éveket.

Erről persze nem beszél a pap se, mikor esket. Sem a pohárköszöntők a nászasztalnál, sem a rózsaszínű telegramok. Csak a boldogságról beszél mindenki, a boldogságról. S a két kábult fiatal mit is gondoljon egyebet:

- Végre hát itt a boldogság! Ezentúl nincs az életben semmi egyéb, csak boldogság!

Az igazi házasság ellen én csak egy argumentumot ismerek, azt, hogy a földi törvények is beleavatkoznak.

Mert az égi törvények azt mondják: a házasság addig tart, ameddig a kettő egynek érzi magát. A földi törvények azonban azt mondják: együtt kell maradnotok, ha nem is vagytok egyek! Boldogtalanul is, szeretetlenül is.

Bizony nem a bölcsesség velejével áll a házasságnak ezen a kérdésén az az egyházi paragrafus, amelyik nem engedi elválni azokat, akik csalódtak egymásban, s ha véletlenül valamelyik később találja meg a párját, sem ő nem csatolhatja magához, sem az nem csatlakozhatik.

Szerintem csak a gyermekek sorsának intézésébe lehetne joggal beleavatkoznia a törvénynek. A gyermekeknek is jobb, ha nem a pokol levegőjében érlelődnek emberekké.

A házasságnak mindig az együttérzés a fundamentuma.

Az együttérzés.

Egymás körül kerengő porszemek vagyunk a végtelenség egy sugarában. Nő és férfi azonos porszemnek látszik, azonos léleknek. És mégse azonos. Valamiképpen kétféle.

Miért kétféle? A mindenség egy rejtett világának titkai közé tartozik.

De a kétféle lélek, a kétféle élő porszem nagy összevisszaságban kevereg egymás körül. És társulást keres.

Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon.

S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele.

S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. De ha megtalálja egymást, és egyesül a földi társadalmi formák szerint, amelyek neve házasság, akkor a két lélek együttélése szent és megnyugtató.

A nőtlen embernek csak lakása van. A családosnak otthona. Ha nincs is gyermeke, akkor is otthona. És aki megtalálta az igazi párját, az ugyan nem gondol olyanokat, hogy a férfi a nőnek az életét szolgálja a maga életével. Mert a nő élete az ő élete. Tehát a maga életét szolgálja, mikor a nőnek az életét szolgálja is; valaminthogy a nő is, mikor a férfit szolgája a maga életével, a maga életét szolgálja.

Az ilyen házaspárnak a szívében mindig zeng az angyalok zenéje, a szeretetnek minden muzsikánál szebb harmóniája."