Ejh, kimaradt a "topikba" szó.
Alfa093, lenne egy másik kérdésem: csak ezért regisztráltál ide?

Nem gond, de egy javaslat, tönnyire várd már meg, hogy mások válaszoljanak, ne küldj be ennyi hozzászólást egymásután, ráadásul egy sorosokat.
Tiltani fognak, mondom sokadjára, de beszélhetek, mint falnak.
Szerk.:
Miért lenne baj a szövegértésemmel? Mint elmondtam, ezt már hónapokkal ezelőtt linkeltem.
Természetesen nem világvége, viszont te annyi baromságot írtál lentebb, hogy most jössz egy tudományos cikkel, és vissza akarsz oltani?
Nyúl és puska.

A világvége ugyanezt
linkletem. Tudod, hogy kell linkelni?
Nem kötekedésképp kérdezem.
Komolyan, így csak tiltva leszel.
A Nap egyre aktívabb lesz, ami szerencsés esetben csak kisebb meg hibásodásokat okoz majd a Földön, de szélsőséges esetben hazavághatja a telekommunikációt, és egy időre pihenni küldheti majd az elektronikára épülő modern társadalmakat.
2013-ban a Földet támadás éri az űrből a NASA szerint [1]. Egészen pontosan a központi csillagból. "A Nap ébredezik, és a következő években a megszokottnál sokkal aktívabb lesz" - mondta el Richard Fischer, az űrkutatási hivatal Nappal foglalkozó részlegének vezetője, aki szerint az elektronikai berendezéseket érzékenyen fogják érinteni a korábban nem tapasztalt napviharok. A szakember a Space Weather Enterprise Forum 2010-es gyűlésén nyilatkozott, ahol egyébként azért találkoztak a tudósok, hogy felkészüljenek a 2013-as eseményekre.
Elkerülhetetlen
"Tudjuk, hogy bekövetkezik, de fogalmunk sincs, mekkora károkat okoz majd" - mondta Fischer a Daily Telegraphnak. "Zavarni fogja az olyan kommunikációs eszközöket, mint a műholdak, autós navigációk, problémát okoz a légiközlekedésben, a bankrendszerben, a számítógépeknek, mindent tönkretehet, ami elektromos. Komoly problémákat okoz majd az emberiségnek".
A Földet már korábban is érték el napviharok, de a civilizáció még sosem volt olyan sérülékeny az elektromos berendezések kisebb száma miatt, mint most. Azért már vannak tapasztalatok: egy ilyen 1859-es tökéletes napvihar elnémította a távíróvonalakat Európa és az Egyesül Államok között, valamint számtalan helyen tűz ütött ki, miközben Róma, Havanna és Hawaii fölött is északi fényt lehetett megfigyelni. A Sziklás Hegységben állítólag olyan világosság volt, hogy este is el lehetett olvasni a nyomtatott szöveget.
1921-ben egy hasonló napvihar bénította meg New York közlekedési rendszerét. 1989-ben Quebec áramellátása állt le napokra, hatmillió ember maradt hidegben és sötétben.
Fischer szerint a 2013-as naptevékenység sokkal nagyobb károkat okozhat. "Az a probléma, hogy a modern társadalom annyira függ az elektronikától, a mobiloktól és a műholdaktól, hogy egy hasonló vihar sokkal nagyobb károkat tud okozni".
hirdetés
Először az elektromos hálózat válna átmenetileg működésképtelenné ha ez megtörténik egy nagyobb országban vagy régióban, annak már világméretű hatásai lehetnek. A gigantikus áramszünet csak az első eldőlő dominó lenne, utána sorra omlanának össze a kommunikációs rendszerek, a közlekedés, a pénzügyi rendszer, és akár még a vízellátás is akadozhat, hűtés hiányában pedig rengeteg étel és gyógyszer menne pocsékba. A GPS-es eszközök is használhatatlanná válhatnak.
Óriási károk lehetnek
"A várható gazdasági következmények egyelőre felmérhetetlenek" - foglalta össze egy 2008-as tanulmány, ami szerint akár egy-kétezer milliárd dolláros károkkal is lehet számolni az első évben, és akár 4-10 évig is eltarthat az újjáépítés.
Ugyanakkor a megfelelő előkészületek segíthetnek enyhíteni a károkat, és mivel tudjuk, hogy komoly katasztrófával fenyeget a tökéletes napvihar, lehetőségünk is van arra, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket, mondta Fischer.