28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Durva Horrorfilmek(18+)



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54712]
12-nél azért idősebbek, talán csak a legfiatalabb annyi, ő meg szegény csak sodródik az árral...

SPOILER
A film ráadásul azért is rendkívül felkavaró, mert ugyan a film végén fordul a kocka és megindul a revans, azonban pont azok a gyerekek halnak meg, akiket akaratuk ellenére rángattak bele ebbe az egészbe, s azok maradnak életben, akiknek a halálát kívánná a néző.


A spoiler-ben írt gondolatmenetemhez kapcsolódóan a Sziklák szeme jutott még eszembe. Ez ugyan nem reális alapokon nyugvó horror, de az utóbbi időben még ez tudta elérni nálam, hogy rendkívül felkavarjon - igaz, ennek a hatása csupán a film időtartamára terjedt ki, a film utáni napokra, hetekre már nem.

SPOILER
Abban a filmben pl. a fent említett revans már elégtételt jelent a nézőnek, s a főszereplőkkel együtt vezeti le a néző az addig felgyülemlett feszültséget, így a film végére beáll egyfajta egyensúly-érzet.

Ugyanez azonban nincs meg az Eden Lake-ben, hiszen ott a revans megvan, de rendkívüli módon igazságtalan, vagy a The Girl Next Door-ban, ahol mindössze egy kb. egy perces jelenetet ölel át, s a Ruth-ék által tett szörnyűségekért ez abszolút nem nevezhető "igazságos" és elegendő elégtételnek.



VodevilX: Hát szbszig linkje alapján - amennyiben hiteles a wiki forrás - a Changeling teljes egészében igaz történeten alapszik (számomra is meglepő volt, hogy ekkora mértékben).

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

CrY
CrY [421]
Na, megnéztem az Eden Lake-et, és azt kell, hogy mondjam eléggé jóra sikerült megcsinálni! Mert nem követtek el olyan szánalmas hibákat, amikre gondoltam.
Pl.: remekül ki volt használva a terep, mármint nem csak szaladgáltak az erdőben stb... Hanem beleadtak apait-anyait minden értelemben szerintem.
A film végén én nagyon meglepődtem! Nem az lett a vége amire számítottam.
Szóval azt gondoltam, hogy az a nő majd szépen kikeveredik onnan valahogy, de nem. És ezek a kb.: 12 évesek, simán képesek ilyet csinálni a valóságban is (tisztelet a kivételnek). Egyrészt az apja sem mutatott valami jó példát a gyereknek, főleg a film végén stb...
Nem akarom szaporítani a szót, főleg nem mást ismételni!
Tetszeni nem tetszett a film, de szerintem nem is lehet erre azt mondani.
Viszont a kamera technika, és egyéb kivitelezések nagyon is tetszettek.
Ha pontozni kéne, akkor teljesen egyetértek Barthezz-el:
8/10


A The Girl Next Door-nak a megnézését mára tervezem. Az valószínűleg jobban meg fog érinteni, mint ez. De az biztos, hogy az Eden Lake is valami elképesztő sokkoló tud lenni, főleg, hogyha jobban elgondolkodom a filmen...

Vissza

Fórumszabályzat