28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mafia II (Ismertető)



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11561]
Az tény, hogy borzalmasan béna vagyok kontrollerrel de nagyon nehezen hihető a számomra, hogy rásegítés nélkül (ha a cél közelébe érsz, akkor ráhúzza a célkeresztet) meg tudják verni a kontrolleresek az egereseket. Neked azért elhiszem - de mondom: nagyon nehezen.

A fedezék rendszert pedig simán évekkel korábban láttam PS-játékokban, minthogy az első PC-seken. De az is tény, hogy én elég szelektív vagyok: tehát pl a szörnyeket darálom railgunnal stílusú játékokat messze elkerülöm. Így az is lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet.

Ami a Mafia II-t illeti, abban úgyis egyet értünk.
BarnabY
BarnabY [15]
Nem vagyok elfogult a játékkal szemben, de nem értek egyet a kritikákkal.
Ha interaktív filmként értékeljük, akkor szinte tökéletes, én például nagyon örülök neki, hogy nem minden küldetés volt tele akcióval, igazság szerint már eléggé belefáradtam, hogy minden játékban maga a játékmenet csak a rengeteg ölésről szól, itt az atmoszféra és a beleélés nagyobb szerepet játszik, ami jót tesz nagyon a játéknak!

Azon viszont hatalmasat nevettem, hogy a béna konzolos irányítás miatt találták ki a fedezékrendszert. Az hagyján, hogy ezek szerint a kedves cikkíró béna kontrollerrel, de azt sem tudja honnan ered a cover system ötlete (először a kill.switch pc-s bétájában jelent meg), másrészt azt sem, hogykontrollerrel még gyorsabban és pontosabban is lehet célozni mint egérrel...
Mondom ezt úgy, hogy 8 évig profi cs játékos voltam, de a másfél éves konzolos pályafutásom alatt ugyanarra a szintre jutottam el célzás tekintetében.
Meg kell csak nézni, egy két olyan cod meccset, ahol az egyik oldalon egérrel, a másikon kontrollerrel játszanak. Nem kicsit verik el az előbbieket...

Vissza

Fórumszabályzat