28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tron: Evolution - trailer (Hírek)



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Tron: Evolution – Kitolva

Nos, első nekifutásra a borzalmas irányítás következtében, a „játsszon vele az, akinek három anyja van” jelmondat társaságában, kb. másfél óra után töröltem a picsába a gépemről. Ám a csütörtökön megtekintett film annyira meghozta a kedvemet a Tron világához, hogy adtam neki még egy esélyt, és nem bántam meg. Na nem mondom, hogy zseniális, emlékezetes game lett, de a kezdeti nehézségek után, a végére már kimondottan élveztem. A baj csak az, hogy nem más ez, mint egy Tron dizájnba bújtatott Prince of Persia. Csak itt kard helyet a hátunkon lévő lemez-pengével kell harcolnunk, plusz az imént már sokat szidott irányítást se sikerült olyan tökéletesen billentyűzetre vinni, mint a PoP-ok esetében.
Ami kiemelhetné a középszerűségből, az a látvány, és a változatos játékmenet, ugyan is hiába vezetünk többször is motort, meg tankot, a pályák kb. 1 óra után ellaposodnak, és bár változatosak a helyszínek, egy kaptafára épülnek. Végigmész egy akadálypályán, ami alatt 3-4 lakalommal minimum meghalsz, majd elérsz egy pontra, ahol harc vár. És ez így megy a végéig, csak egy idő után hosszabb és nehezebb lesz minden. Ám, ha megszokod az irányítást, nem lesz gond, főleg a PoP világban jártas embereknek.
A látvány szintén csalódást keltő, és ez szomorú tekintve, hogy a filmnél viszont 10/10 ez a rész, és az állad keresgéled a végéig. Hangok terén is, ami szintén eléggé tompára sikerültek. Meg úgy az egész, nem csak a grafika, a pályák, a karakterek kinézete és mozgása, hanem összességében minden kicsit gyengécske, ahhoz képest, hogy 2010-et írunk.
Szóval nem egy rossz játék ez, de nem is jó. Mondjuk én gyengébbre számítottam, főleg az első nekifutásos uninstal után, de végig lehetett vinni, és bár egyhamar nem kezdek neki újból, de azért voltak benne olyan részek, amiket kimondottan élveztem.
Ami a történetet illeti, nos...csak az olvassa el, aki már látta a filmet, vagy akit nem érdekel, és úgy se nézi majd meg...
SPOILER
...szóval az Evolution Clu lázadásának kezdeti szeleit, valamint az ISO-k kiirtását dolgozza fel. Mi egy olyan programot irányítunk, akinek az a feladata, hogy semlegesítse Clu-t és az általa kreált vírusokat. Természetesen Quorra-val is összefutunk, sőt még arra is megkapjuk a választ, hogy hogyan is jöttek ők össze Flynnel. Ami pedig a karakterünket illeti, nos…ha láttad a filmet ki tudod következtetni, hogy mi lesz a sorsa. Küzdött ugyan, ráadásul tisztességesen, mert kicsit megszopatta Clu-t és a vírusait, de a végső győzelem, a filmre maradt.


6/10

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Vissza

Fórumszabályzat