Fórum » Konzolok, konzolos játékok
BLACK
Volt hogy engem is lelőttek azok az RPG-sek. De volt olyan is, hogy tovább maradtam életben relatív viszonyítva egy helyben, mint ha körbe-körbe rohangáltam volna, eszetlenül a nagyteremben, a kiszámíthatatlan ellenségek áradata között. EASY-n még ez elment volna.
Ezért "mindig" vissza mentem, hátra felé haladva, a lépcsős alagút szerű járatba, fedezékül ott, az irányomba küldött, robbanó rpg töltetek elől.
Amikor pedig a terem legvégén, a 2 távoli erősen masszív barikád mögött, megjelentek az állandóan jelenlévő folytonosan jövő, lövöldöző fegyveresek, az erős gépfegyverekkel, nos ott hagytam fel ezzel a taktikával. Hiszen azokat a barikádokat szét kell tulajdonképpen teljesen robbantani, darabjaira, és erre a gránát a legjobb fegyver. De ehhez meg, ki kellett jönni a lépcsős járatból.
Fel mentem a felső szintre, majd megbújtam az egyik helyiségben. Ezekben a kicsi szobákban, fent a plafonon, 1 lyuk látható, ahol az ellenség váratlanul, gond nélkül mindig beugrált, meglepve ezzel persze.
Az is előfordult hogy szét lőttem a robbanó tárgyakat, még az elején, miközben a járatban tébláboltam, de a játék végéhez érve, amikor pediglen szétrobbantottam a 2 barikádot a gránátokkal végre, és megszűnt az ellenségek áradata, nos akkor 1x nem számolta bele, az egyik ilyen felrobbantott tárgyat a játék. A destruction-romboló feladatok keretén belül, ugyanis kihagyta ezt a számításból a program, és kezdhettem a legeslegelejéről az egész pályát. Mivel sietősen, a szétrobbantott barikádok között lévő kijáratot használtam, a játék befejezéséül.
Kérdezheti ilyenkor az ember, hogy mit kellett volna tennem, mi lett volna a leghelyesebb? Talán bevált volna ha önmagamat is likvidálom, még jóval előtte egy gránáttal, akkor talán lehet hogy újra beadta volna nekem a nagytermes pályát.
Talán. Lehet? Kitudja. Én nem!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]