Oké, ez szép, de például a Dragon Age 2-ről is elég sokat beszéltünk már, amióta bejelentették, illetve megjelentek az első képek, videók. Sokan elmondták már, hogy meglepődtek az irányváltáson, azon, hogy látszólag konzolosítva lesz a játékmenet, beszéltünk a korlátozott karakteralkotási lehetőségekről, az új segítő karakterekről, a 10 évet felölelő történetről, a sokszorosára növekvő bejárható világról, az egyelőre elég kopottasnak tűnő grafikáról. De a végén mindig hozzátettük, hogy mivel a BioWare készíti, akik még soha nem hibáztak, ezért minden kétségünk ellenére most is biztosan jó lesz a folytatás, legalábbis nagyon bízunk ebben. Szóval ezek is eléggé lerágott témák már, és valószínűleg a közeli megjelenésig már nem is derül ki túlságosan sok újdonság.
Mivel pedig szerepjátékról van szó, tekintélyes mennyiségű szöveggel, azért sok fórumozónak egyáltalán nem mindegy, hogy választható lesz-e a magyar nyelv, vagy sem. Valaki felveti a témát, beszélünk róla, esetleg néha egy kicsit az adott játékon túllépve. Mert ezek szerint a téma érdekli a fórumozókat.
Nyilván nem mindenkit, ahogyan téged sem, de az, hogy "én ezt a témát már unom, meg mindent tudok róla, de egyébként azt nem mondom meg, hogy miről kellene helyette beszélni", ez nem túl konstruktív hozzáállás, nem nagyon visz előre. Csak erre akartam célozni.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Dragon Age II (Előzetes)
Esetleg az adott játékról?
Esetleg építő jelleggel javaslatot is tehettél volna, hogy akkor miről szóljanak ezek a topikok. Mit szeretnél hallani, olvasni?
Az utobbi pár topic amikbe benéztem, másról se szólt a 90 %-uk, csak arról, hogy miért jobb vagy miért nem jobb ha egy játéknak van-e magyarítása. Szerintem már senkisem tud a témában újat mondani...ami tény az meg tény.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
