28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

???Miniszteri fizetések???



Írd ide hozzászólásod:

hadzsi
hadzsi [2705]
Nem 4 év hanem 6 év.Ugyanis az MSZP előrehozott választásokat akar- amit elvben meg is lehet csinálni- pontosan amiatt, hogy azokban az országokban, amelyek beléptek az EU-ba a kormányzópártok népszerűsége rohamosan csökkent lásd Ausztria. Egyébként nem hiszem, hogy ilyen költségvetéssel bármilyen ígéretet be tudnának tartani. Én csak a költségvetés általános vitájából tudok kiindulni- volt szerencsém látni több órán át, hogy az államtitkárok és miniszterek kapják a fakkot és egy értelmes válasz nem hagyta el a szájukat csak az, hogy az előző kormány mindent szarul csinált, de ez majd jó lesz és egyébként is az ellenzék nem is tud normálisan vitázni. Ezek nem igazán meggyőző érvek egy költségvetés mellett. A szocik egyébként az önkormányzatokat akarják leterhelni, hogy az embereknek ha számonkérik rajtuk a választási ígértetket majd azt mondhassák, hogy lám az önkormányzatok nem csinálnak semmit. Példa rá a Debrecenből Józsára menő út 4 sávossá tétele. A szocik a közgyűlésen fikázzák a debreceni fidesz frakciót és a pogármestert mert nem fejezték még be a fejlesztést. Most már nem is tudják mert az állam megvonta a támogatást. Így az út csak kibővített lesz nem pedig 4 sávos. Az emberek nem tudják ezt és így a debreceni pogármestert fogják hibáztatni. Ugyanezt eljátszották az újonnan felépült sportcsarnokkal is, ahol most folyik a tornászvilágbajnokság. Onnan is megvonták a támogatást. Nem akarom már visszaolvasni mit írtam, de remélem világosan kitűnik, hogy a felelősséget áthárítják az önkormányzatokra.

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

TheHolyOne
TheHolyOne [1744]
hadzsi: Ahogy már mondták neked: "majd 4 év múlva" Bár akkor sem lesz az a kánaán, ami a fidesz szerint lett volna, de majd meglátjuk. Tehát 4 év múlva...

TT: Welcome back!
A Széchenyi-terv nem volt olyan fergetegesen fantasztikus, hogy az mentené meg a magyar gazdaságot, de egy kis átszervezéssel elég hasznos lehet. Eddig nagyon sok kiskapu volt benne, és az átláthatatlan elbírálás miatt, könnyen nagy pénzeket akaszthatott le az, aki ismeri a kiskapukat és még kapcsolatai is vannak.

Vissza

Fórumszabályzat