Nice, nice, nice. Ultravékony, egyéjszakás - vagy ha úgy tetszik, két délutános - kaland, aminek nagyon is színvonalas.
Történet egy kivert palotapincsiről, és egy megbélyegzett, labirintusban tengődő minotauruszról. Mindezt hatalmas humorral előadva, a sztori nem is igazán bájos, hanem kurva aranyos, szívhez szóló.
Cserébe egy-két szuszra ki lehet végezni, 150 oldal az egész úgy, hogy egyrészről illusztrálva van, és a karakterek száma egy adott oldalon feleannyi, mint egy szabvány regénynél. Aztán a vége, hát... sajna arról csak negatívan tudnék nyilatkozni, de nem teszem, mert senkinek nem szeretném elvenni a kedvét. Jó lesz gyereknek is, de leginkább azoknak ajánlott, akik folyton panaszkodnak, mennyire nincs idejük/energiájuk olvasni. A light-irodalom egy jobbfajta képviselője.
+ Maupassant novellákkal csillapítottam az elmúlt 2 napban az olvasás-étvágyat, mert a fenti könyv után semmi más nem volt kéznél. Nem bántam meg, elképesztő, hogy ez a pali milyen jól ismerte a női lelket, és biza ezek a nők az 1800-as évek óta sem változtak semmit, ha ravaszságról és hátbadöfésről van szó. Jók is az ilyen időtálló klasszikusok.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
