Igazad volt:
Windows XP 2.0
2002.11.22. 08:41 - Sting
A Microsoft képviselői a napokban ismét cáfolták azokat az értesüléseket, amelyek szerint a cég asztali gépekre szánt Windows XP operációs rendszerének egy második kiadását tervezné. Az XP következő változatával kapcsolatos híresztelések azután kaptak szárnyra, hogy a Microsoft bejelentette: Longhorn kódnevű operációs rendszerének következő változata az eredetileg tervezettnél csak jóval később, 2005 körül készül majd el.
Brian Valentine, a Microsoft operációs rendszerekkel foglalkozó részlegének elnök-helyettese tagadta, hogy a Windows XP második kiadásának előkészítésén dolgoznának. Valentine ugyan elismerte, hogy a jövőben számos szignifikáns változtatást terveznek a Windows XP-ben bevezetni, állítása szerint azonban a kódok frissítését kizárólag javítócsomagok (service pack) révén kívánják elvégezni, és nem fognak egy komplett új operációs rendszert kiadni.
Bár az elnök-helyettes szinte semmmit sem volt hajlandó a Longhornban várható újításokról elárulni, azt megerősítette, hogy a Microsoft nem tervezi következő generációs operációs rendszere szerver változatának kiadását. Így a jövőre megjelenő Windows .NET Server 2003 utáni következő Windows szerver változat majd csak Blackcomb kódnevű lehet. Utóbbi várható kibocsátási idejével kapcsolatosan azonban egyelőre semmilyen információ sem érhető el.
Fórum » Egyéb számítástechnikai témák
Tele van a tököm a Windows XP-vel! XP SUX!
Csak van egy kis gond. Rengeteg játékfejlesztő áll át a DirectX 9-re még ha nem is aknázza ki a lehetőségeit. Már a DX8 megjelenése után is jöttek kilóra a DX8-at használó játékok, mégsem volt nyoma se a DX8-as technológiának. Egyszerű az ok: a Microsoft DirectX API folyamatosan fejlődik, a programozása egyre egyszerűbb, ugyanakkor egyre nagyobb szabadságot engednek a programozóknak. Szvsz ezért érte meg anno DX7-ről 8-ra váltani mégha nem is ugrottál neki azonnal Shadereket használni
Az XP home-ról: egy gépen van itt, de nekem nem jön be igazán. Inkább a Prof XP butítása, jobbnak nem nevezném, max. egyszerűbbnek. Ugyanakkor tényleg, otthonra biztosan elég, még akkor is ha hálózatot csinálsz. 98 helyett tökéletes. Ha korábbi NT-ről váltasz akkor csalódás...

Kiadtak egy Directx8.1b-t, ami 98-ra és Me-re használatos csomag, szal még a Directx8-al teljes mértékben támogatva van a Win98...
Hogy mi lesz jövőre, és kilövik e Win98?????
Szerintem még egy darabíg azé használható lesz...
Dehát sose tudni...
Amíg minden tökéletesen fut rajta, addíg én nem váltok...
Amint leépítik, természetesen én is XP-zek...
Mellesleg van annak egy XP Home változata, az nem jobb annak, aki csak játékra és multimédiára használja, hálózatot nem használ??????

Hát nemtom. Hivatalosan a win98 támogatása megszűnt. Egyszer váltani kell. Ilyen erővel amíg van 98, addig építenek rá. De amíg építenek rá, addig lesz is. Ördögi kör lenne. De valszeg a Microsoft mindent meg fog tenni hogy kiírtsa. Nem lesz drivertámogatása (ezt már elkezdték - Win98-as driverre már nem adnak ki hitelesítést), nem lesz rá DirectX, pedig a játékok ha nem is használják ki a DX9et akkor is annak API-ját használják majd. Több dolgot hirtelen nem tudok, de asszem
1. ez elegendő
2. a microsoft elég kreatív ha a pusztításról van szó
1. ez elegendő
2. a microsoft elég kreatív ha a pusztításról van szó
De azt ne felejtsük el, hogy a felmérések szerint a Win98SE van a legtöbb ember gépén továbbra is, második helyen az XP, tehát továbbra is figyelembe fogják venni a játékfejlesztők a Win98-at...
Mostan olvastam az újságban a felmérés eredményét....
Mostan olvastam az újságban a felmérés eredményét....
Hello Laci
Hát belédkössek vagy ne? Na kötekedős hangulatban vagyok. A Windows 2000 egyáltalán nem új project. Sőt! Elárulok egy titkot, nem a tökéletes Windows. A Win2000 valóban stabil egy Win9x-ről váltó felhasználónak, ugyanakkor egy régi NT-snek már kevésbé, bár a Win2k stabilitása azért még elég jó. Az XP már katasztrofális. Nem a 9x-hez, ahhoz még ez is a mennyország. És nem is fagyások gyötrenek leginkább, bár újabban találkozok ilyenekkel is, de az mindig visszavezethető driverhibára. Az explorer pl. nemtom csak nálam érdekes? elég bugosan működik. Persze nem kernel hiba, de nem az NT kernelt elemezzük hanem a kész terméket, a Windows XP-t.
Az NT kernel egyébként, amin az összes Windows NT (így a 2k és az XP is) nem multimédiára készült elsősorban, hanem biztonságra és a stabilitásra (anno alkalmazásszervernek fejlesztették ki). Pl. a Win9x-ben egyszerűen nem voltak védve a folyamatok egymástól, nem is beszélve arról, hogy egyetlen folyamat képes volt magával rántani a teljes rendszert.
Az NTFS-ről. Otthoni felhasználóknak is érdemes áttérni. Miért? Mert lehet hogy lassabb, de relative úgysem végzel sok lemezműveletet, speciel nem érdekel, hogy a játék picit lassabban tölt. Az viszont igen, hogy egy esetleges halál után, ami nem feltétlen az oprendszer hibája, lehet áramszünet vagy ilyesmi is, az NTFS-ről gyorsan és könnyedén visszanyerhető a legtöbb elvesztett adat, de ha azok nem is, legalább a régi file-ok nem sérülnek. Nem kell semmi scandisk meg hasonló marhaság, az NTFS filerendszer a naplózásnak köszönhetően képes önmaga javítására (más kérdés, hogy a naplót felhasználva melyik program javítja ki a hibákat - maga a filekezelő, vagy a chkdsk, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy chkdsk mindig csak a FAT partíciómat ellenőrzi, az NTFS-eket békénhagyja).
Régi játékok: nos ez komoly dolog. Az a helyzet, hogy NT4 alatt pl. nekem a Quake 3 arena anno gyorsabban futott. 2k és XP alatt már csak azonos sebességgel. Ugyanakkor a DirectX játékok tényleg lassabbak talán egy picit. De valami az XP mellett szól: a többszálúság korrekt kezelése. És mivel várható, hogy a jövő játékai ilyen szellemben íródnak, hiszen a gagyi Win9x kihalt, érdemes váltani. Miért? Mert egy ilyen játéknál viszont nemcsak gyorsabb lehet az XP, de biztosan stabilabban fut! 9x alatt elég mókás a thread kezelés sajnos
Egyébként addig is lehet használni a kompatibilitási módot. A legtöbb esetben bejön, nekem csak VESA-s DOS játékokkal voltak gondjaim. Amik nem indulnak általában XP alatt, azok a Warez játékok. Hát ezekről meg no comment 

Helló Srácok!
A Windows XP valóban LASSABB (5-10%) mint a korábbi Win9x változatok. Ez tény. Az NTFS rendszer (ha átállítod a vinyódat FAT32-ről) további kb. 5-10% ot vesz le a gyorsaságból.
De lássuk csak. MI A LÉNYEGI KÜLÖMBSÉG A WIN XP ÉS A RÉGI WIN98 KÖZÖTT?
A régi Win9x motorja bár 32 bites, de a régi DOS-ra épül, ami köztudomású, hogy 16 bites. Ezért vannak (többek között) gyakori problémák a stabilitásával (a DOS eleve gyengén megírt operációs rendszer volt, a ráépülő Win motor ugyancsak elég vacak
A mi kis PiciPuha cégünknek (gyengébbek kedvéért: a MicroSoft magyarra fordítva) kezdettől fogva gondot okozott hogy a felhasználók lefagyó és kiakadó gépei miatt állandó csuklás gyötörte őket és felmenőiket.
Éppen ezért a Win 2000-el teljesen új projectbe kezdtek, megpróbálták létrehozni a tökéletes Windowst, amit még a próféták sem mertek biztosan megjövendölni
Komoly áldozatok árán (régi DOS teljes feláldozása) megszületett a Win2000, majd ennek továbbfejlesztéseként az XP. A cél tehát a stabil rendszer volt (mindenki döntse el mennyire lett az), másodlagos szerep jutott a gyorsaságnak. A Win XP alá erősebb vas kell, a hardvergyártók nagy örömére.
NTFS RENDSZER - KELL E NEKÜNK? Otthoni átlagos felhasználóknak egyenlőre nem. "Kedvenc" oprendszerünk ugyanis elsősorban nem a játékos júzereket célozza meg ezen opcióval, hanem a céges és intézményes felhasználók rendszereit. Az NTFS biztonságosabb adatkezelést nyújt, de cserébe - minden ellenkező állítással szemben - lassabb.
RÉGI JÁTÉKOK. Hát igen. A régi Win9x alá készült 3D-s játékok akár 20-30% al is gyorsabbak egy ugyanolyan konfigurációs, de Win XP-s rendszernél. SŐt! Egynémely játék el sem indul Win XP alatt
Mi a jó megoldás? Két oprendszer használata. Partition Magic 8-al megoldható hogy akár egy winchesteren tetszés szerint bootolható
legyen akár a régi Win9x, akár az újabb Win XP.
Ezt tudom javasolni.
Szeretem a ráncaimat, azt mutatják, hogy éltem.
Én 1,5 éve XP alatt játszom.
Most egy P4 1,6@2,3GHz, 512MB DDR Gf4 Ti4200-as konfigom van.
Előtte Cel.T 1.2@1,5 GHz, 512MB SDRAM, Gf3 Ti200 konfiggal is gyünyörűen mentek a játékok.
Az utóbbi 1 évben megjelent játékokat már XP-sítették, úgyhogy azokkal nincs gond.
A régi játékok közül(már amik megvannak) csak a Driver nem volt hajlandó életre kelni az XP alatt.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
De még egy bika konfigon is jobban futnak a gammák 98 alatt, csak akkor már nem lehet látni a különbséget.
Persze az újabbakat már jobban fogják optimalizálni XP-re, ez javíthat a helyzetem, de a mai gammák nagyrésze még nem fut olyan jól PX alatt.
'akkor ezt meg is beszéltük.'

Persze az újabbakat már jobban fogják optimalizálni XP-re, ez javíthat a helyzetem, de a mai gammák nagyrésze még nem fut olyan jól PX alatt.
'akkor ezt meg is beszéltük.'

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 10:14
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [78]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]