Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Beszélgessünk a csajokról!
De lesz, csak nem az osztályból!
Ez tök passzív hozzáállás. Így soha nem lesz csajod!
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Most tök jól elvagyok. Mindenkit most elkezdtem szivatni (persze nem csak a csajokat), erre egy-kettő kitalálta, hogy teszik nekem. Odajön hozzám, hogy ha akarok valamit, akkor mondjam meg. Én meg mondtam, hogy csak szivatós kedvembe vagyok (pl. havert neki löktük egy behajtani tilos táblát, ő meg azért egy kicsit lökött is rajta, és a tábla KIDŐLT
- a csajokat meg inkább hülyítjük egymással, és összekavarjuk őket, mert egyszerre 4en beszélünk valakihez valami hülyeséget. Tök állat) Szóval térjünk vissza a csajokra. Most megpróbálnak szivatni azzal, hogy nekem hány csaj tetszik. Ez nem is zavarna, csak nem terjesztenének ilyeneket, hogy én gyáva vagyok kezdeményezni. Pedig nem is akarok. Le vannak szarva! Elég gyorsan kiábrándultam az összes csajból, nem tudom hogy bírom még 3,5 évig velük!!! De adok egy tanácsot: hagyjátok nyugodni őket szenvedni a saját picsa világukba az alapozó és a plázák szorításában. Le vannak szarva! Azért járnak veletek egy osztályba, hogy szivassátok őket! Csak bátran!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]