Igen.Én még általában szóváteszem 1-1 beszélgetés alkalmával, ha ilyen szóba kerül hogy hagyjuk már azokat a kurva árakat.Avval sincsen probléma.A fizetések az igazi probléma.Amíg a fizud(legalábbis az enyémet általánosan)több mint felét elviszi a rezsi(gáz, víz, villany, tv-internet-telefon egyben, szemétdíj, csatornadíj, annyátmegb***a adófélék sokasága és a többi)addig nem az árakkal van a baj.Az csak a jéghegy csúcsa hogy xy olyan országban ahol jóval magasabb az életszínvonal az árak is mérsékeltebbek.Ez a szerencsétlen balkáni kotorék már régesrégen nem a Magyaroké.Mi magyar egyáltalán ebben az országban?Talán az otp, a szerencsejáték zrt, meg a posta talán.Minden jöttment, a legutolsó koszos kis ferdeszemü is itt tollasodik meg, mert az állam mindenkinek ki kell nyalja a seggét, aki nem magyar.Beleértve ebbe az adórendszert is.A nyugati tőkés befektetőkről már nem is beszélek.Alapvetően már az élelmiszerekre is úgy kell ráplecsnizni ordenálé nagy plecsnivel hogy ez bizony MAGYAR TERMÉK.Az mellékes hogy itthon vagyunk ugye.Pofám leszakad(vagyis leszakadt már rég).És persze sorra épülnek a plázák, bevásárlóközpontok és a többi.Nem mondom hogy nincs néhányra szükség, de az hogy a kutyával nem tudok úgy elmenni futni baszdmeg hogy ne egy tesco vagy egy másik plexijére kenődjek fel az már hányinger.És sajnos az emberek is hülyék, mert van forgalom mindenhol.Sír mindenki hogy kevés a pénz, ami igaz is, de úgy meg pláne hogy halál felesleges dolgokra költi a pénzt.
Sajnos most hogy bármikor lehetőség van rá szívesen kimennék gájázni inkább külföldre, de nincsenek olyan kapcsolataim, hosszútávon meg munkásszállóval és albérlettel céltalanul semmi értelme.Viszont a mai fiataloknak és friss diplomásoknak csak azt tudom javasolni hogy kezdjék építgetni a kapcsolataikat mielőbb, és irány külföld ha van rá mód....
Itt jobb kurvára nem lesz.Ilyen fidesz meg mszp féle tolvaj csőcselékkel az élen meg pláne nem, akiknek arról szól az életük hogy kampányonként leígérik a csillagokat az égről, és állandóan egymást minősítik alul.A magyar média meg a másik fele, mondok egy marha egyszerű példát pl a rengetegből(futballközvetítések)Na de be is fejeztem itt
OFF VÉGE!Elnézést, de ez kikívánkozott belőlem még ha nem is ide való.Arra reagálván picit h "Micsoda egy elbaszott zsidó koszfészek ez a Magyarország... "
DIABLO III ON
juventushungary.hu