Elhunyt...

Szerintem a legtöbb ember retteg attól, hogy át kell élnie a szülei elvesztését, ami viszont sajnos elkerülhetetlen. Fogalmam sincs, mit lehet ilyenkor mondani, ami legalább egy kis vigasztalást nyújtana, ezért csak a legőszintébb részvétemet tudom kifejezni.

Srácok mit mondjak. Hihetetlenül jól esik a sok részvét és tanács/Peace ugye már átélte / !
Hajnalban "beszéltem" Vele. Próbált nyugtatgatni, símogatni, erőt sugározni és biztatni, h az élet nem áll meg "csak" megtorpant, csak pereceltem egy hatalmasat(a legnagyobbat persze Ő), álljak fel, emeljem fel a fejem és ne nézzek vissza. Erre én:
-Na de Anyukám hogy gondolod azt, h ne nézzek vissza? -Úgy értettem kisfiam, h most ne, még ne. Meg kell erősödnöd ahhoz, h átgondold és átéld azokat az éveket(az összeset), amit egymás mellett nagy-nagy szeretetben leéltünk. Ne most tedd, hiszen össze vagy zavarodva nem látsz tisztán és valszeg dühös is vagy..
-Anyukám lehetetlent kérsz, pár órája hagytál magamra(de örökre sosem!!), ömlik a friss sebből a vérem és azt kéred Tőlem, h ne gondoljak a múltra?
-Még ne, csak ha letisztultál, ha kijózanodtál, ha talpraálltál! És még vmit szeretnék mondani, ne haragudj, h elhagytalak...ááá...és kábé itt felébredtem.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)