Igen, jól érzékeled: a kampány előrehaladtával erősödik az ellenség, ugyanakkor - azt nem tudom hány küldetésekként - szintet léphetsz! Én általában zászlóalj szinten nyitok és olyan 5-8 küldetés után feljebb léphetsz ezredparancsnokká, természetesen újabb páncélos századokat kapsz (többnyire PzIV-eket, illetve a hozzájuk tartozó légvédelemmel, pc-elhárító ütegekkel és SS gyalogsággal). Így azért már könnyebb taktikázni, hiszen ha a kellő számú egységeidet jól rakod le az elején ("setup phase"), akkor nagy győzelmeket lehet aratni. Sokszor azonban - ahogy nehezednek a küldetések - nem rak le egységeket a térképre, akkor kénytelen vagy körönként vezényelgetni őket, ahogy a gépi ellenfél adagolja! Ez esetben célszerűbb megvárni az első néhány kört, majd az egységeket összevonva támadni! És az is fontos, hogy a parancsnoki teherautók mindig az adott egységük közelében legyenek az ellátás és a hatékonyabb harcállapot miatt.
Én most léptem ezredszintre, Cherbourg mellett most szopom is a brét: "attack" feladat van, valami hat települést, illetve harcálláspontot kell elfoglalnom, de a bocage-vidék megnehezíti a dolgomat. A Párducok még úgy ahogy elmennek keresztül-kasul, de a gyalogságom rengeteg hp-t veszít egy egy előremozgásnál. A felderítő Pumák meg át sem mennek a sövényen, azoknak mindig előre meg kell terveznem az útvonalat, hogy hogyan kerülgessék a sövénylabirintust. No nem baj, már alezredes vagyok, asszem hat küldi után van vagy 5000 pontom, két Vaskereszt és négy Lovagkereszt!

Most még Franciaország, utána jön a kis Ardennek (na az igazán szopacs az erdőben, téli tájakon), majd a "hazai vizek" Németországban! Egy pár hétig kitart majd ez a kampány...
#Lacko! Bocsi, én úgy emlékeztem, hogy te szereted a táblás játékokat, mert egyszer mintha egy ardenneki játékot próbálgattál volna!
