Vettel:
Parádés idény volt ez számára, és ami az ő esetében a legfontosabb (a megítélése miatt), nagyon küzdelmes.
Már az idény elején nyilvánvalóvá vált, hogy a szabályváltoztatások beváltak, legalábbis annyiból, hogy a RB elvesztette dominanciáját. A furcsábbnál furcsább futamok során azért szépen gyűjtögette a pontokat, kivéve az indiai torpedó zseniális megmozdulását.
Bahrein után először az európai nagydíjon volt lehetősége a győzelemre, ahol magabiztos vezető helyről kiesett. A német büntetés után féltávnál 44 pontos lemaradásban volt. Alonso kiesését ugyan jól használta ki, de az olasz nagydíjon az újabb büntetés és kiesés hatására ez törlődött is.
Innentől jött az a fantasztikus véghajrá, ami miatt nem lehet kétséges a megérdemelt VB cím. Tény, hogy a RB "kedvelt" pályái jöttek, de a (sokak által hangoztatott) egyértelmű technikai fölény nem igazán volt meg, főképp a McLaren miatt. Utóbbi istálló hibáit viszont tökéletesen sikerült kihasználni és bezsebelni zsinórban 4! futamgyőzelmet.
Abu Dhabiban aztán jött újra a technika ördöge és a rajtrács végére sorolás. Fordulópont lehetett volna ez, ha nem sikerült volna 21! helyet javítva dobogóra állni és véghezvinni egyfajta csodát. Ehhez persze nem kis szerencsére volt szükség, de azt gondolom, hogy egy önhibáján kívüli mezőny végére sorolás után, ennyi talán belefért és összességében nem a szerencse volt az uralkodó faktor azon a hétvégén. Itt jegyezném meg a fanyalgóknak, hogy a beállítások változtatása semmilyen jogosulatlan előnyhöz nem juttatta, hiszen amit nyert az egyenesekben, azt bukta a kanyarokban (nem véletlenül volt a RB alapból annyira lassú az egyenesekben). Sőt, a jól megszokott RB-os optimalizációt át kellett variálni, ami azért némi nehézség egy máshoz szokott pilótának.
USA - szép és korrekt harc Hamiltonnal és egy kicsi újra az indiaival. Aztán a mindent eldöntő és a szezont megkoronázó brazil futam, ahol a mezőny végére esve, sérült autóval, +1 felesleges és egy katasztrofális kerékcserével, többszöri felkapaszkodás és parádés versenyzés után behozta az autót oda, ahova kell. Külön kiemelendő, hogy Webber előtte végzett és minimális segítséget nyújtott csapattársának, többször kifejezetten hátráltatta (pl. rajt és az utána lévő baleset).
Összességében tehát Vettel kihozta közel a maximumot a (saját és autója) lehetőségeiből, Alonsonál sokkal több, Hamiltonnál kevesebb peches esete volt. Végig szinte hibátlanul vezetett, higgadtabb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtva, mint korábban. 25 évesen a legfiatalabb háromszoros világbajnokként nem szorul különösebb magyarázatra amit elért.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]