Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
Egy kicsit furcsa, hogy éppen nálunk veszik ennyire komolyan a dolgokat, ahol így is konganak a lelátók az ürességtől. Közben pedig pl. Olaszországban vagy éppen Hollandiában is sem éppen csendben ülnek a lelátón az ultrák, mégsem hallani hasonló szankciókról. Ezzel persze nem a létező problémát akarom kisebbíteni, csak sokszor tényleg túl vannak reagálva a dolgok.
Hemi már be is lengette, hogy betiltja a kispesti ultrák szektorait.
De most komolyan, ez kinek jó? Hiszen nem ők fizetik, hanem a klub. Akkor meg? Nem értem mit akarnak ezzel elérni
De most komolyan, ez kinek jó? Hiszen nem ők fizetik, hanem a klub. Akkor meg? Nem értem mit akarnak ezzel elérni
Szenvedély nélkül a foci halott.
Fradi-Siófok: 400 ezer forint büntetés
Honvéd-Fradi: 400 ezer forint büntetés
„A ferencvárosi táborban a 62. és a 65. perc között többször is felhangzott a sportszerűtlen, gyalázkodó tömeges bekiabálás, amely a Kispestre vonatkozott, mint ahogy a mérkőzés után az Újpest szurkolóit is minősíthetetlen stílusban gyalázták a hazai csapat drukkerei. Az ilyen jellegű megnyilvánulás sporteseményen, labdarúgó-mérkőzésen elfogadhatatlan. A szövetség a klubokkal és szurkolókkal közösen folytatja a harcot a visszatérő jelenség visszaszorítására, teljes száműzésére. A pénzbüntetések következetes alkalmazásának elsődleges célja, elkerülni az esetleges zárt kapus mérkőzéseket, vagy a pontlevonást”
Jól van, ha ez az MLSZ álláspontja, akkor nyugodtan ki lehet fizetni ezeket a 400 ezer forintokat a hátralévő fordulókra is előre, mert én már nem is nagyon emlékszem olyan meccsre, ahol nem hangzott fel legalább egyszer "a Kispesti c*gányok..." és a "f*sszopó Újpest". Nem mondom, hogy ezekre feltétlenül szükség van (sőt), de könnyen belátható, hogy a szurkolói kultúra részét képezik már emberemlékezet óta, így az ilyen büntetések sem bírnak semmiféle visszatartó hatással, vagyis a klub folyamatos szívatásán kívül semmilyen célt nem szolgálnak. Bár attól tartok, hogy a szándék éppen ez.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]