Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
Bizony, ez nagyon fontos összetevője volt a mai sikernek. Levonták a tanulságot a legutóbbi bajnoki meccsekből, így sikerült a saját javunkra fordítani, hogy kis túlzással Bödét fogta az összes védő. Ehhez persze kellett a majdnem tökéletes helyzetkihasználás, ami eddig nem tartozott a csapat erényei közé.
Barca..zsír
Annak is lehet örülni ill díjazni, h végre nem mindent BöDanira toltak és lám, lőn eredmény, már azt sem tudták kire figyeljenek jobban. Nyilván ez lett megbeszélve.
Annak is lehet örülni ill díjazni, h végre nem mindent BöDanira toltak és lám, lőn eredmény, már azt sem tudták kire figyeljenek jobban. Nyilván ez lett megbeszélve.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Azt az egyet el kell azért ismerni, hogy a Vidi ma Barca szintű focit játszott.
De ne is foglalkozzunk az ellenféllel, megvan nekik a maguk baja. Nagyszerű győzelem volt, most kijött minden a csapatból, ami az elmúlt hetekben benne maradt. Aborah a meccs embere, de ma igazán senkit nem érhet komoly kritika. Ez a siker azonban akkor lenne az igazi, ha hétvégén egy ennél fontosabb meccsen is sikerülne behúzni a 3 pontot. A lélektani előny valószínűleg nálunk lesz.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]