28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Company of Heroes 2 [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

jawsika
jawsika [4185]
Én a béta verziót kipróbáltam, és azt kell hogy mondjam, hogy engem sem győzött meg. Nekem a fő problémám az,
hogy amíg a Nyugati frontra többé kevésbé(!) igaz volt, hogy egy egyenlő csatában körülbelül ugyanannyi fél harcolt a két oldalon, mivel a brit is amerikai csapatok ha fegyverek és kiképzés terén nem is, de ellátmány, morál és főleg létszám tekintetében egyenlő partnerei voltak a német katonáknak - ismétlem, körülbelül -, addig a szovjetek oldalán minden 3-4-5. elhullt Ivánra jutott egy Heindrich.

Rossz, gyakran teljesen hiányzó kiképzés, szörnyű felszereltség, fegyverhiány, azonban hatalmas, kifogyhatatlan emberi utánpótlás jellemezte a szovjet hadsereget. Itt azonban, számomra 2013-ban érthetetlen módon, még mindig 5-5 fős, 5-5 fegyverrel felszerelt egységeket látok.

Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy az 5 db fegyverrel felszerelt 5 db német kiképzett katona halomra lőtte az 1, jó esetben 2 fegyverrel felszerelt 5 urali parasztlegényt, akik helyett jött még 5, meg még 5, mire elfogyott a németek tölténye/embere. Na ez tényleg hitelesebb játék lenne. Ez így csak egy Nyugati front Winter-skin edition.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Vissza

Fórumszabályzat