Quoth the raven, `Nevermore.'
Fórum » Nem számítástechnikai témák
UFO-k
Az meg hogy mindet azonositottak esetleg nem jelenti hogy volt kozte akar csak egy foldonkivuli eredeti is...
A HM nem tud ufókról, a kutatóik igen.
A magyar honvédségnek nincsenek UFO aktái, és arról sem tud, hogy légterünkben azonosítatlan repülőeszközöket figyeltek volna meg – írja az atv.hu.
A Magyar UFO-kutató Szövetség márciusban kérte Orbán Viktor kormányfőt és Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi UFO eseményeket és a magyarországi UFO aktákat. A szövetség nevében 15-en írták alá a dokumentumot, többek között Nemere István író, Szilágyi Mária pszichológus, Knoll Gyula repülőezredes és Pataky Attila előadóművész.
A Miniszterelnökség a szaktárcához továbbította a levelet, de végül nem Hende Csaba, hanem egy ezredes válaszolt a napokban. Az ATV birtokában lévő levélben az áll, hogy "a magyar honvédség nem rendelkezik UFO tevékenységgel kapcsolatos dokumentációval, valamint arra utaló információkkal, hogy az ország területén illetve légterében azonosítatlan repülőeszközök kerültek volna megfigyelésre."
Kalmár János, a szövetség elnöke ugyanakkor az ATV-nek azt mondta: páratlan felvételek és szemtanúk igazolják, hogy "az idegenek Magyarországot is rendszeresen felkeresik." Szerinte tavaly nyáron Siófok környékén láttak egy azonosítatlan repülő tárgyat, tavaly augusztusban pedig egy győri házaspár észlelt egy furcsa, ellipszis alakú izzó jelenséget az égen.
Közben néhány napja Sárvár felett is láttak egy rejtélyes repülő objektumot, amikor csillaghullás közben feltűnt egy "olyan repülő szerkezet, ami a fák fölött, teljesen hangtalanul és lassan haladt az égen".
Hát ha nem akkor nem. Punktum.
Vagy ez mindössze annyit jelent, hogy az összes repülő objektum be lett azonosítva..

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 01:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [16]
- 01:14
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [4]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]