28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Grand Theft Auto V [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Éppen erről akartam írni, de megelőztél. Számomra az első "heist" küldetés (az ékszerüzlet kirablása) a GTA-k történetének talán legjobban felépített, leghangulatosabb küldetése volt. Az előkészítés, a tervek közötti választás, a csapattagok kiválasztása, illetve az egész rablás kivitelezése, majd az őrült menekülés. Arról nem is beszélve, hogy a realizmust szem előtt tartva a "bevételen" osztozkodni kell, ami ráadásul nem is jelenik meg rögtön a bankszámlán, mert előtte még el kell passzolni a megszerzett ékszereket. De tele van hasonló dolgokkal az egész játék, elég csak pl. a tőzsdézést említeni, ahol az értékpapírok árfolyam ingadozásait kihasználva lehet nagyot kaszálni. Azt ugyanakkor sajnálom, hogy állítólag csak néhány (talán 6 darab) ilyen összetett rablás került a játékba, azok sem egyenletes színvonalon. Lehetett volna több is, de a GTA Online esetében elvileg 100 körül lesz az előre megtervezhető akciók száma, ami máris meghozta hozzá a kedvem. Egy jó csapattal óriási élménynek ígérkeznek ezek.

Ami pedig az ismertetőt illeti:

"Én PlayStation 3-on játszottam, amely szerencsére csak ritkán, de azért meg-megakadt a játék alatt. Érezhető, hogy az utolsó utáni erőtartalékokat is kihasználták. Ennek megfelelően akadnak néha kisebb hibák is: előttünk megjelenő tereptárgyak és textúrák a leggyakoribb problémák."

Furcsa, mert másoktól is hallottam már ezeket, de én eddig még egyik jelenséget sem tapasztaltam, pedig direkt figyeltem is rájuk. Nem sajnálom persze, csak érdekes, hogy másoknál meg előfordul, pedig a hardver fix.

Az ismertető pedig nagyon jó és részletes lett, már amennyire egy ilyen összetett játék esetében ez lehetséges.
GeryG
GeryG [2388]
Ami még kimaradt, de azért említést érdemel: a játékban vannak nagy balhéink, amelyek alapos felkészülést igényelnek. Ilyenkor először körbejárjuk, feltérképezzük a kiszemelt célpontot (pl. az említett ékszerüzletet), majd a bázisunkon kiterveljük az akciót. Ilyenkor marha jó, hogy több megoldás közül is választhatunk: csendben hajtjuk végre a rablást, vagy egyszerűen berontunk, szitává lövünk mindenkit, és visszük a szajrét.
Ugyanúgy a tervezés során válogathatjuk össze a végrehajtáshoz szükséges embereket (sofőr, hacker, mackós stb.), akik között találunk kezdőket és tapasztaltakat is. Rajtunk áll, hogy bevállaljuk-e az olcsón dolgozó kezdő amatőr húzásait vagy inkább nagyobb részesedést adunk egy profinak.

Ez is egy nagy újítás a játékban, ami marha jól működik és emeli az újrajátszhatóságot!

Vissza

Fórumszabályzat