Nem tudom, hallottad-e azt a mondást, miszerint semmi sem fekete, vagy fehér. A Catalyst egy eszköz, aminek az a feladata, hogy védje meg az élőket, azok (!!!)teremtményeitől, a szintetikusoktól. De a legelső célja az volt, hogy békét hozzon közéjük. Akkor miért foglalkozna azzal, hogy a szervesek, milyen tetteket követnek el a többi szerves ellen? Hiszen ez csak egy gép, ami azt a célt szolgálja, amit fentebb leírtam és elhangzik a játékban.
A probléma forrását, azok a fajok okozzák, akik technológiailag lehetővé teszik, ezen létformák születését. Mivel a szerves, nem képes jobbá válni, mert az evolúció során, elérték a korlátaikat, öntudatra ébredtek, ezért a technológiájuk által lesznek jobbak, hatékonyabbak. Az, hogy milyen kulturális és vallási irányt mutatnak, az csak ahhoz járul hozzá, hogy mire használják a technológiájukat, ami sokrétű lehet. Jól mondtad, vissza kell bombázni az élőket a kőkorszakba, hogy körülbelül 50 ezer évig, úgymond béke legyen. De ezt mivel érhetné el? Mindenkit nem irányíthat, mert csak ideiglenesen működne a dolog.
Ott vannak a Reaper-ök, amik képesek lennének irányítani őket, de meddig? A galaxis népei szaporodnak, előbb utóbb elkerülhetetlenné válna a vérrontás. De ahhoz, hogy több Reaper lehessen, időnként le kell aratniuk egy jó adag szerves lényt. Az, amit mondasz, - és itt jön az, hogy semmi sem fekete, vagy fehér -, hogy a szintetikusok öldöklése lenne a cél, az még nem állítja meg a technológia fejlődésének útját, hiszen később sokkal jobb gépek is születhetnek, amiket egyre nehezebb lesz megállítani, minél fejlettebbek. Csak akkor lehetne a technológiai szintet megállítani, ha irányíthatnák az élőket, ameddig akarják. Lenullázni pedig akkor, ha a fejlett fajokat eltüntetik… Előbbi lehetetlen, a túlnépesedés miatt! Utóbbival érik el azt, hogy kőkorszak legyen. "Like a cleansing fire, we restore balance."
EDI is ugyanolyan intelligencia, mint a Catalyst. Neki mi volt a feladata? Számos új lehetőséggel bővítette a Normandy rendszerét. Meg kellett védenie a hajót és annak legénységét. EDI is képes az önprogramozásra, kizárólag a megfigyelései és Shepard válaszai alapján fejlődik. Shepard-nek hála, EDI-ből érzőnek ható gépet is lehet faragni. De nincsenek érzelmei, tökéletesen nem értheti meg azt, mi zajlik egy élő fejében. A szintézis után, látszik rajta az érzelem, a szomorúság, a boldogság.
A szintézis a Reaper győzelem kulcsa, de miért nem működött ez a megoldás a régebbi ciklusokban? Szerinted, mi lehet az akadálya az összeolvadásnak? Egy olyan galaxisban, ahol mindenki egymás ellen küzd, szerinted mennyit segítene a fúzió? Mert szerintem semennyit. A közös cél, a békülés a fajok között, összekovácsolja az élőket. Érted, nem? Saren terve az volt, hogy szövetséget hozzon létre, élők és gépek között. Azt mondja, ezáltal több életet menthet meg, mint amennyi valaha létezett. Ez teória, ami nem jelenti azt, hogy valóban ez volt a terve.
Akkor ott van a Catalyst, aki a szavaiddal élve, a Citadel-en "csücsül". A Keeper-ök automatizált szolgálók, amik nem igényelnek folyamatos irányítást. Ha így lett volna, akkor azt észrevették volna azok, akik tanulmányozták őket. Hiszen egy összeköttetésnek vannak jelei. Az állomáson, semmilyen ártó, vagy furcsa jelenlét nem tartózkodhat, mert azzal elriasztják a fejlett fajokat az állomástól. A Catalyst inaktív volt, mikor a Prothean tudósok a Citadel-re léptek és megbuzerálták a Keeper-öket. Ezt Vigil meg is említi, sőt a Citadel valódi funkcióját is. A Keeper szolgák, csak akkor kapnak közvetlen utasítást, ha eljött az idő, ekkor kellene megnyitniuk az átjárót. Végezhetett volna rutinellenőrzést is a csillagkölyök, de minek nyisson meg feleslegesen egy átjárót, ha azzal csak az energiáját pazarolja? És nekem ne jöjjünk azzal, hogy ha ennyire fejlett, akkor miért nincs Cancel gomb, mert hülyét kapok! javascript:insertsmiley('
')
A Crucible egy igen erőltetett eleme a játéknak, ami biztosan a történet megváltoztatása miatt került be a képbe. És igen, az az arckifejezés, amit mutatnak a videóban, közeli kameraképpel ráadásul, nem kicsit akarja azt ábrázolni, hogy információt hallgat el a Leviathan a Crucible-ről. Nézd meg a videót! Miért szenteltek neki ekkora jelentőséget?
A másik meg, Shepard fellélegzése sem véletlen, hogy bekerült a jelentek közé. Hogy a francba lélegezhet fel a Földön, ha ott volt a Citadel-en, amit magára robbantott a vörös befejezéssel. Miért van az, ha megszűnik a Reaper jelenlét, akkor magához tér? Több, jól megfigyelhető példa jön: Anderson-t meglőjük, mikor az Illusive Man, biotikus képességgel kényszeríti Shepard-öt a lövésre. Anderson bal oldalát találja el a lövedék, mikor Anderson-el bámulunk ki a nyitott Citadel-ről, Shepard bal oldalán egy vérző, golyó ütötte sérülés látszódik néhány képkockán keresztül, amiből dől a vér. Ergo, Anderson sérülését, mi szenvedjük el. Aztán a végső helyszínen, az űrben vagyunk, ahol nincs levegő… hol van a sisakunk? Miért visszhangzik az a hely? Miért a kisgyerek képében jelenik meg a Catalyst? Ezekre tudsz logikus magyarázatot adni, azon kívül, hogy ez csak egy virtuális világ, amiben össze vagy kötve az ellenség tudatával és a képzeleted, valamint az emlékeid felhasználásával jönnek létre a látottak? A Catalyst nemcsak gondolatolvasó, hanem gondolatíró is.
Azt mondod, mikor Sovereign-t idéztem, nem tudhatták, hogy az első részben a népirtás, miért lesz… a nagy francokat nem! Már akkor meg volt álmodva a teljes történet, csak a Drew féle verzióval. Olvastad az elvetett történetet? Ott is a fejlett fajokat aratják le a Reaper-ök, csak ott az univerzum védelme miatt, hogy ne legyen annyi biotikus, és ne használják a FTL(Faster then Lightspeed – fénysebességnél gyorsabb) utazást, ugyanis ezek mind mass effect mezőket generáló források, amik a sötét energia(antigravitáció) terjedését okozzák. Az element zero, egy létfontosságú elem a technológiai fejlődésben, érdekes, a Reaper-ök, mégis létrehozták a reléket, pedig tudták, hogy minél magasabb a populáció, annál gyakoribb a reléhasználat is. És az emberi Reaper, szerinted kinézet szempontból, miért lett volna fontos az ottani a befejezésnél, he? El van magyarázva, hogy a faji stílusjegyek miatt! Az számított volna, hogy mi van a vázon belül. Mert elvileg az emberi faj, genetikai struktúrája megállíthatta volna a terjedést, ami elég idétlen dolog, de egy sci-fi-ben teljesen elfogadható dolognak számított volna.
És végül még az Arrival-re akarok reagálni. Shepard kimenekít egy tudóst a Batarian-ok fogságából, aki azt állítja, hogy néhány napon belül, megérkeznek a Reaper-ök. A nő indoktrinálva van, hála a működő Reaper eszköznek (a Rho objektum). Elvezet minket a kutatóbázisra, ahol szépen hátba támadja Shepard-öt. Elfogták, majd egy jó ideig fogva tartották. Ha letelik a számláló, hallucinálni fogsz a jövőről. Feltehetően, a tudós nő elméje is ugyanígy tört meg. Látott egy jövőképet, hogy megérkeznek a Reaper-ök, felkészült rá, de végül Harbringer átvette az irányítást felette. Az volt a cél, hogy Shepard elméjét is irányítsák. Valami hasonlót mond Harbringer a DLC végén: „Your mind, will be mine.” A DLC-t, az öngyilkos küldetés előtt is ki lehet játszani, amikor a Reaper-ök még egyhelyben toporzékolnak. Akkor nem logikus, hogy semmi Reaper érkezés nem lesz? Ja és a többi Reaper miért nem indult meg? Miért várnak a Human Reaper-re? Csak egyetlen logikus magyarázat van rá, ha ugyanaz lett volna a feladata, mint Sovereign-nek.
Kötve hiszem, hogy elfogadod az elméletemet, de nagyon sok alternatíva nincs, ami ennél logikusabb lenne, de ha van, akkor megoszthatnád velem is!
"Hmm, valami nem jó, de ácsi ez mi? Lift? " És megjelenik öcsi, mondja baromságokat. Bla, bla na most válassz! Hmm, ha szétlövöm akkor mennek a gépek (EDI szuper, gethekelk fél órája kötöttem békét, relék nélkül mit fogunk csinálni?), középen énmigaia - amit utálok - akkor legyen a barna, ja nem a kék. Jön az ittmostkéremdrámavan zene, vagyis a bam-bambi-babamm, nyílnak a könnycsatornák. Shep elporlad, snitt, fut a normandy, #1 honnan hová? #2 nem az volt, hogy a gépeknek nem lesz baja? Paff, hülye zene, stáblista lemegy, bácsihang és kicsinyített ffi karaktermodell áll a hóban. Így ér hát véget a Mass Effect. Na még szép hogy borult az asztal. Ja nem, előtte gyors visszatekerés, látom a másik két színnél is ugyanez van, na ezután repült az asztal.
(és akkor +1 a human reaperhez, a többi xezer miért néz ki tök ugyanúgy?)
