Igen, gondoltam rá én is, hogy a tesztpéldányok régebb óta kint vannak. Két nap után én is úgy vélem, sok minden nem valósult meg - eddig. Pl. Vettel mint mentor... hát én egy darab Vettellel sem találkoztam. Később biztos bekerül a játékba. Havas pályát az Árkád menüpont alatt láttam, de verseny egyelőre nagyon kevés épül rá.
A "Nemzetközi A"-ban a karrier utolsó nagy megmérettetésén a Nordscheife 2 köröse iszonyat élvezetes volt, hatalmas csatában értem el egy olyan pozíciót, amivel a bajnokságot pontegyenlőséggel megnyerhettem.
Óriási potenciál van a játékban, amit csak a később megjelenő eventekkel lehet teljesen kiaknázni. Ezért kicsit olyanok nekem ezek az értékelések, mintha az rFactor-t a megjelenéskori állapotában néznénk. Szinte "üres héj", de máris annyi tartalom, mint az ötödik részben és szóltak előre, hogy a finomságok még csak később jönnek.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Megjelent a Gran Turismo 6, megjöttek az első értékelések [hozzászólások]
Más játékokból kiindulva nem kizárt, hogy a press számára már korábban elérhetővé tették a szervereket pontosan a tesztek végett. Általában a megjelenés előtt napokkal, néha akár hetekkel kiosztják a tesztpéldányokat, szóval nem néhány órás próba után szokás tesztet írni.
Persze nem tudom, hogy most éppen így volt-e, de máskor általában ez az eljárás.
A pontszámok pedig, ha nem is egyöntetűen magasak, de általában véve nem rosszak. Azt nem tudom, a többi epizódot annak idején hogyan fogadták.
Persze nem tudom, hogy most éppen így volt-e, de máskor általában ez az eljárás.
A pontszámok pedig, ha nem is egyöntetűen magasak, de általában véve nem rosszak. Azt nem tudom, a többi epizódot annak idején hogyan fogadták.
Teljesen értelmetlen erről a játékról a megjelenés napján tesztet írni, az erejét úgyis csak a komolyabb session-ok unlockolása után fedi fel. Éjfél óta élnek a szerverek szóval kíváncsi lennék, hogy aki már a tesztet is megírta, valójában mennyit játszott vele? És mennyit multizott?
Nem sikerült rosszul? Egy GT játékhoz képest ezek eddig kifejezetten gyenge pontszámok, még a GT5-höz képest is, amely azért eléggé megosztotta a közvéleményt. Arról volt szó, hogy a GT6 lesz az, aminek a GT5-nek kellett volna lennie, de eddig úgy tűnik, ez nem jött össze.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 23:44
- Versenyszimulátorok [59]
- 20:21
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [3]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]