Az új konzolokat inkább a natív 1080p-s felbontással harangozták be, a 60 fps meg időközben egy nagyon jó támadási felület lett. Mert ugye milyen dolog már az, hogy egy 120 ezer forintos konzol nem állja a versenyt az ennek többszörösébe kerülő PC-kkel. Érdekes módon ez sokszor azok számára a legfontosabb kérdés, akiknek nincs és soha nem is volt konzoljuk.
Szerintem amúgy egyszerűen arról van szó, hogy még csak most kezdik a fejlesztők kiismerni a nextgen konzolokban rejlő lehetőségeket, így nem is tudják teljes mértékben kiaknázni a rendelkezésre álló erőforrásokat. De az idő majd úgyis eldönti ezt a kérdést. Az azonban biztosnak látszik, hogy a fejlődés ütemét még jó pár évig úgyis a konzolok fogják megszabni, mert a konzolos felhasználóbázis igényeinek kell elsősorban megfelelni, így én nem félek a 15-20 fps-el vánszorgó, élvezhetetlen játékoktól.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Csak 30-cal megy a Tomb Raider: Definitive Edition [hozzászólások]
De amúgy visszakanyarodva a lényeghez, hogy az új gépeken, amit 60al harangoztak be, csak 30...
Nos, én nem sűrűn játszottam konzolon, sőt igazából komolyabban csak egyszer, mikor a 24 The Game miatt kölcsönkértem haveromtól PS2-t. De mikor a konzolodon szaggat egy játék, ami már a gép határait feszegeti, az elég gáz, már pedig volt rá példa... És mivel, ha 30ról esik le akkor szaggatni fog, viszont 60ról azért remélhetőleg nem csökkenne annyit... Na de szerencsére, ez tényleg nem az én gondom.
Nos, én nem sűrűn játszottam konzolon, sőt igazából komolyabban csak egyszer, mikor a 24 The Game miatt kölcsönkértem haveromtól PS2-t. De mikor a konzolodon szaggat egy játék, ami már a gép határait feszegeti, az elég gáz, már pedig volt rá példa... És mivel, ha 30ról esik le akkor szaggatni fog, viszont 60ról azért remélhetőleg nem csökkenne annyit... Na de szerencsére, ez tényleg nem az én gondom.
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 12:53
- Ki mivel játszik mostanában? [8302]
- 12:02
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [15]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
