Nem tudom, mennyivel lettek volna beljebb három ponttal. Furcsa dolog 0:22-nél, de szerintem a Denver erőt akart demonstrálni azzal, hogy nekiment negyedikre, meg akarták mutatni, hogy nincsenek annyira kétségbeesve. Csakhogy ez nem volt igaz, így majdnem egy újabb eladott labda lett a vége. Én nem gondolom egyébként, hogy egy rossz snap eredménye az első félidő, inkább az is már okozat volt. Talán nem olyan lelkiállapotban ment fel a pályára a Broncos, ahogyan ilyenkor kell, illetve ahogyan a Seahawks tette.
Manning pedig úgy játszik ma, mint az öccse a szezon nagy részében, de tőle ezt nem nagyon lehetett várni egy ekkora menetelés után. Nagyon remélem, valamennyire szorossá tudja tenni a második félidőt, de én is azt gondolom, hogy a meccs eldőlt.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Amerikai foci
Dominal a Seattle d nagyon kemenyen. Sztem viszonylag fel fogjak hozni mondjuk 7-8 pont korulre, de a forditas szinte eselytelen. Ja es ez is csak akkpr ha manning nem dob tobb intet. Esxetlen gyenge ratingje lehet eddig.
ja es 4-2nel AZ elso felidoben palya kozeperol fgt kell rugni, no brainer
ja es 4-2nel AZ elso felidoben palya kozeperol fgt kell rugni, no brainer
Hát ez borzalmas, ezen a Denveren az sem segítene, ha egy kicsit lekapcsolnák a villanyt a stadionban. Amikor végre beindulna a támadójáték, jön a pick six.
szerk:
És akkor még visszahordásnál is labdát veszítenek? Ilyen már nincs, ha így folytatódik, ez lesz minden idők egyik legunalmasabb döntője.
szerk:
És akkor még visszahordásnál is labdát veszítenek? Ilyen már nincs, ha így folytatódik, ez lesz minden idők egyik legunalmasabb döntője.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]
