Nekem eddig az ECL-lel (angol felső) és a Rigóval (angol közép, spanyol közép) volt dolgom, és mindkét esetben pozitívak voltak a tapasztalataim. A Rigóban ha az ember túlélte a nyelvtani tesztet, akkor onnantól fogva pusztán azzal is össze lehet szedni egy rakás pontot, ha tud magyarul fogalmazni.
Az ECL-es felsőnek csak múlt hónapban mertem nekiugorni, de utólag már sajnálom, hogy annyi éven át halogattam a dolgot. Baromira egyszerű volt.*
Persze ez mázli függvénye is, és az se mindegy, hogy angollal, némettel, vagy hazánkban kevésbé népszerű nyelvekkel próbálkozik a vizsgázó. Egy barátom spanyol szakot végzett, kiválóan beszéli a nyelvet, és ennek ellenére folyamatosan visszapattan az ECL-ről. Elmondása szerint nagyon kemények voltak a magnós feladatok, és rendszeresen olyanokat fogott ki, amikben a felek folyamatosan egymás szavába vágva pofáztak (aki látott-hallott már spanyol nyelvű bulvárműsort, az tudja, hogy miről beszélek). Míg ehhez képest az angol majdhogynem egy kisiskolás hangoskönyv szintjét hozta.
* (A vizsgára jelentkezés vicces volt: berongyoltam a legközelebbi ECL-vizsgahelyként feltüntetett nyelviskolába, és szép magyarosan közöltem, hogy az ecéelre szeretnék jelentkezni. A csaj elkezd keresgélni, és közben visszakérdez: az íszíelre jelentkezel, ugye? Na, mondtam magamban, ez jól kezdődik.)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
