28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tömegközlekedés



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54727]
Ez alapján elég érdekes, kissé zavaros a felvetésedre a válasz.

"Az építési ütem előreláthatóan ősz elejéig tart, azonban ősszel is tovább folytatódik a felújítás a Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion M között, várhatóan november végéig. Ebben az időszakban az 1-es villamos két szakaszra osztva közlekedik majd, egyrészt a Bécsi út/Vörösvári út és a Lehel utca/Róbert Károly körút, másrészt a Puskás Ferenc Stadion M és a Közvágóhíd H között."

Tehát a középső szakasz biztosan nem lesz még kész iskolakezdésig (persze meglepődnék, ha a többi nem csúszna ).

A projekt véghatáridejét nem ismerem, de lesz lehetőség gondolom itt is hosszabbítást kérni. Annyi, hogy a rendelkezésre álló forrást 2015 végéig legkésőbb mindenképp le kell hívnunk, ez a legutolsó lehetőség a 2007-2013-as tervezési ciklust illetően, különben végleg bentragad a pénz. Ha idén év vége a felújítási szakasz határideje, csúszás esetén egy 2015 félévi időponttal még mindig beleférünk a véghatáridőbe. Szóval gondolom ezért szabták ilyen szűkre, mert belekalkulálták a csúszást is. A hosszabbítás viszont nem tudom, hogy áll, az a nagyobb munka.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Pyrogate
Pyrogate [21958]
Figyeld meg, hogy hatalmas káosz lesz, mert most 3 hónap alatt akarnak 3x annyi részt felújítani. Ha több ezer ember is dolgozna rajta, akkor is képtelenség lenne...Mivel a határidő szorít az első csúszás miatt, így valószínűleg elsőre megint silány munkát fognak végezni. Csak tényleg az a furcsa, hogy 5 megállót készítettek egy évig(!), akkor most 15-t hogy fognak befejezni 3 hónap alatt (bár valahol már novembert is olvastam, de akkor is minimum 2 év kellene nekik)?

Az is durva, hogy most majdnem a teljes szakaszt lezárták...lehetett volna még darabokban folytatni, de akkor ugye kicsúszunk a véghatáridőből.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Barthezz
Barthezz [54727]
Ebben dolgozom én is, szóval persze, ismerem a folyamatot. Ez is valóban egy lehetséges magyarázat, a lényeg tényleg az, hogy garanciális.

A BuBi informatikai része is kontár munka lett, ott meg napi több mint más félmillió Ft kötbért kap a főváros a Siemenstől. Persze ott nem tudni, a jegyárbevételek mínusz az üzemeltetés költsége ehhez az összeghez hogyan viszonyult volna, de nem hinném, hogy napokra lebontva ekkora nyereség jönne ki, pláne, hogy a tömegközlekedés alapból veszteséges ágazat. Szal ezzel még valószínűleg jól is járt a város.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Pyrogate
Pyrogate [21958]
Annyira egyébként nem para, megcsinálják gariba.
(minden nap közlekedem rajta)

Ami fura, hogy nagyon lassan haladtak, pedig még éjjel is dolgoztak és vasárnap is láttam, hogy a hídon baszakodnak, nem csak 10 ember nézi az egyet. Ehhez képest fél évet csúsztak és egy hónappal az átadás előtt sem lehetett látni, hogyan fognak végezni. A végét úgy adták át, hogy összecsaptak mindent, sőt a megállókon még MOST is, két hónappal később is építenek. (ezért is írtam korábban, hogy a beázás idején nem volt kész a dolog, hiába járt már a vili...)

Szóval fura nekem ez, valószínűleg kurva gyorsan kellett kezdeni az EU támogatás miatt, a határidők fontosak és inkább összecsapták, csak ne bukjuk el a pénzt. Viszont a közbeszerzés későn indult jóval, szóval kevés idejük volt rá. Valszeg a gépek/anyagok sem érkeztek meg időben emiatt. Remélhetőleg most jobban felkészültek, mivel gondolom ugyanaz a cég csinálja az egészet. Így az elsőt megnyerték és rohamtempóban elkezdték, átadták és közben bevállalták, hogy gariban javítanak...Sajnos ilyen nálunk is van cégnél, csak azon nem múlik több ezer ember napja

A közbeszerzések miatt van sok ilyen csúszás, valaki megtámadja, megy a mutyi, utána a kivitelezőnek meg a határidőt tartania kell

Szenvedély nélkül a foci halott.

Barthezz
Barthezz [54727]
Óriási lyuk tátong az 1-es villamos felújított vonalán.

Jelenleg 10 km/h-val haladhatnak a villamosok az Árpád-hídnál, de a botrányos sín-összeillesztések miatt már korábban visszavették 30-ra. Ha hozzávesszük a megállók beázását, elmondható, hogy csapnivaló munkát végeztek a kivitelezők.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat