Na, mivel kaptam egy nap szabit, én is meglestem az első 5 részt a Sword Art Online II-ből. És persze, hogy pont ott áll jelenleg a sorozat, ahol kezdene beindulni. Bár, ha azt vesszük, hogy ezt is mindössze 25 részesre tervezik, ez elég lassú kezdés. Na, meg remélem, hogy nem csak a mesterlövész csajsziról fog ez szólni, hanem szépen becsatlakozni a régi ismerős tagok is a játékba. Nekem teljesen rendben van a világ, attól függetlenül, hogy totál más környezetbe helyezték ezt az egészet. Majd úgyis kiforrja magát.
Aztán itt ez az aranyos lávsztoris szarság, az Ao Haru Ride. Hát most mit lehet erről mondani? Szerintem olyan jó nem lesz, mint a Kaichou wa maid sama. De hátha. Más a megközelítés, esetlenebb az egész kis románc, hát majd ez is alakul valahogy. Bár az első 5 rész után ezt sem tettem le, nem úgy, mint a The Red Eyed Killer-t, vagy más nevén az Akame ga kill!. Ezt basszus letettem az első rész után. Ha ez lenne az első anime, amit látnék életemben, szerintem tuti tetszene, de nekem már erőltetettek azok a helyzetkomikumok, amiket már ezer animében is láthattunk. Felejtős...
Aztán a Fairy Tail-t is elkezdtem, bár régebben. Azóta nem szagoltam hozzá, jó, időm sem volt. Aminek kint van már közel 200 része, azt szeretem szorgosan ledarálni, mivel elég hangulatosnak tartom a sztori vonalvezetését. Aztán, hogy a humor minősége meg úgy az egész ennyi részen át mennyire fog kitartani, fogalmam sincs (bízom benne, hogy nem lesz elvesztegetett idő). Az első 10-15 résszel eddig megvettek. Persze, azt könnyű megvenni, aki a Slayers-t is imádja a maga bárgyú humorával, ugyanakkor szerintem elég jó (értsd: szórakoztatóan ostoba) történetével.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]