Természetesen - mint sokaknak - nekem is jó sok próba kellett hozzá (saccra volt vagy 20-30), míg sikerült megoldani. Azért meg kell hagyni (ahogy te is említetted, Barthezz), pofátlanul sok segítséget adott így már a játék. Fokozatosan több életerő visszatöltés (a győztes körömben szinte fél hp visszagyógyulásaim voltak; kivéve Mileena után, ott csak nagyon keveset adott vissza ekkor is), Goro és Kintaro, de még talán Mileenára szintén elmondható, hogy messze nem olyan agresszívan harcolt, mint az elején. Goro a legelső pár körében megállás nélkül nyomta a mozdulatait, valamint - akárcsak Shao - egy csomó támadásomat ignorálta (pl. melléugrás után nem bírtam felütni vagy stomp közben lepattant a lövésem). Ezzel szemben a végső körben szinte Khan-hoz hasonlóan szinte csak lövésekkel levertem, annyit kérkedett. Már én éreztem magam szarul, hogy ennyire "könnyült" a challenge. Bár tegyük hozzá, ezzel a húzással a készítők rendesek voltak, hogy aki itt szobrozik egy-másfél órát egyhuzamban, annak ugyan adjanak már egy esélyt a teljesítésre. A tower többi részében szerintem ez az opció nem is működött, csupán ennél a kihívásnál lett egyre könnyebb az idő előrehaladtával.
Nagyon jó és tartalmas szórakozást nyújtott ez a Challenge Tower. Játékidőben simán verte a sztori módot, más játékoknak meg a közelében nincs a kampány hossza ehhez képest, ez meg itt csupán egy kiegészítő opciónak felelt meg. Voltak nagyon ötletes kihívások, voltak inkább fun kategóriába tartozók és persze voltak igazán idegtépőek is. Azt ugyan nem említettem eddig, de a sorozat során iszonyú sok szitokszó elhagyta a számat, bár ezzel lehet sokan vannak így és egyáltalán nincs is hírértéke
Összességében azért mindenféle fennhéjázás nélkül kijelenthetem, hogy büszke vagyok magamra, hogy egyetlen skip nélkül - de főleg, hogy sikerült teljes egészében - teljesíteni ezt a kihívássorozatot. Inkább úgy vágtam bele ebbe az egészbe, hogy egy valódi teszt lesz a számomra: mennyire is tudok valójában játszani, meddig tart a kitartásom, a türelmem, meg bírom-e oldani a felmerülő problémákat. Csupán meg akartam nézni, meddig jutok el, aztán kapok egy visszajelzést, hogy "oké, ennyire futotta" vagy esetleg átugrom és megcsinálom azokat, amelyekre képes vagyok. Visszagondolva, össz-vissz azt hiszem 2-szer gondolkoztam el az átugráson: a 185-ösnél, mert ugyebár az volt az első igazán keményebb, valamint a 251-es Shang Tsung menetnél. A többinél valahol mindig láttam a fényt az alagút végén, még ha rá is ment akár egy félóra vagy óra (ezenfelül ez a legutolsó tűnt még elsőre lehetetlennek).
Úgy érzem a játékom is fejlődött hála ennek a tower-nek: a sima ellenfelek játékára jobban odafigyelek és reagálok, Goro és Kintaro most már izgalom nélkül verhető és Shao Khan is egy fokkal ügyesebben megy, bár ő még mindig elég kemény, mert nagyon gyorsan tudja lopni a távolságot. Igazán magabiztos ellene egy nagyon hosszú kombósorozattal felvértezve lennék. Plusz minden játszható karakterhez próbálok most már pozitívan hozzáállni; egyik sem olyan vészes, ha játszol vele eleget. Remélhetőleg az MK X-ben tényleg ismét előkerült valami ilyesmi challenge sorozat, mert ha valami, akkor ez tényleg igazán próbára teszi az embert.
Kíváncsiságból a végső megmérettetés végeztével visszamentem a 3 Goro-s kihívásra, hogy képes vagyok-e ismét megcsinálni. Nos első nekifutásra 2 és fél Goro ment le, majd még újrapróbáltam jó párszor (igyekeztem teljesen komolyan hozzáállni a challenge-hez), de ezt már nem sikerült utána sem überelni. Úgy tűnik, tényleg nagyon jól elkaptam anno a fonalat és szerencsém is lehetett. Most olykor előfordult, hogy a teleportot levédte, majd visszakontrázott egy pörgő mozdulattal. De legyünk őszinték, valószínűleg mindenki mákolt nem egyszer, csak ki itt, ki ott.
Végül azért szeretnék nektek köszönetet mondani (beleértve a régebbi kommenteket is), mert sikerült elcsípni pár hasznos tippet, ami segített egyik-másik felmerült problémánál. Nem illik, de mégis kiemelném Barthezz-t, elvégre a végső harcban az ő furmányos megoldásával győzedelmeskedtem. Enélkül lehet tébláboltam volna itt még egy kicsit, hogy kiválasszam, melyik karakter is lenne a legtesthezállóbb. Elnézést a jó hosszú kommentért, de igyekeztem kiírni magamból az összes olyan gondolatot, ami a torony teljesítése során felmerült.
Lehet nekiesem újra a sztori módnak még egyszer, amíg benne van a kezemben a sok karakter mozdulatsora valamint megnézni, Shao Khan-nal még mindig annyit szenvednék-e. Bár az ujjaim még most is eléggé érzem a tegnapi hosszú menet után

Hát basszus, ez sztem az eddigi rekord itt, számomra ez volt a legnehezebb kihívás. Kb. 50-szer futottam neki, mire végre meglett. Amúgy érdekes mód nekem egyik irányból csak elvétve csinálta meg a teleport kombót, így ezt hanyagolnom kellett (valószínű én is bal oldalról jobb vagyok, bár más karakterek képességeivel nem volt iylen bajom).