Jópársok óra játék után azt mondhatom, hogy technikailag meglepően jó a játék. Kis kávédarálón is elfut közepes beállítások mellett, nincsenek - legalábbis nálam - fagyások (mint a Rome2-ben), nincsenek bugok. Vagy ha vannak, akkor nem veszem észre őket.
417-ben járok, miközben a Geat (egyik északgermán törzs) néppel vagyok; Skandinávia, részben Germánia és a (nevezzük egyszerűen) a Brit szigetek az enyém már.
Túl vagyok több háborún, egy polgárháborún, vannak barátaim és mindig vannak ellenségeim.
Összességében, szerintem érdemes e népet választani először, mert van mozgástér, de egyúttal kicsiben kezd a játékos, nem hirtelen kell a fél világot áttekinteni.
Parányi érdekességkupac: megéltük a Nyugatrómai birodalom bukását. Nem miattam buktak meg, csak távoli szemlélő voltam; de helyettük már mindenféle kis törzs kergeti egymást. Technikailag háborúban állok a hunokkal is, de még nyomukat sem láttam. Nyilván nem jártak még Germánia táján..
Nincs is rosszabb a testvérháborúnál. Még az idők kezdetén lerohantam a szomszédos jütöket (testvérnép), akik országukat vesztve meg sem álltak Britanniáig, ahol viszont komoly területi és szövetségi bázist építettek ki; végül a nagy geat nép három legvéresebb háborúja köthető jütökhöz. És lehet, hogy lesz egy negyedik is, mert megint felszedték a horgonyt és a kontinentális Európában próbálkoznak újra területet szerezni.
Ami egyben a legnagyobb újítás a játékban szerintem. Mármint hogy városok lerombolhatók a földig, de egyben újra meg is alapíthatóak, így tényleg a földből tudnak kinőni meghódított-elüldözött nemzetek újra és újra; ez a népvándorlás-támogató lehetőség egész jól sikerült.
Az általam meghódított területeken prosperálnak a városok, árad a boldogság és gyarapodás (bár Britannia pacifikálása nem zökkenőmentes) - míg amennyire látom, a Nyugatrómai birodalom romjain marakodó törzsek-népek egyre több üszkös romot hagynak maguk után. Ha egyszer ebbe a lecsóba fog belecsapni Attila, nem lesz az a törzsfő, aki ellen tud, vagy egyáltalán ellen mer állni. Már csak azért is vagyok ebben meglehetősen biztos, mert én - geat-ek - vagyok jelenleg a legerősebb nép az egész világon, s én is csak végszükség esetén vállalnék fel egy egy ponton több hadsereggel támadó ellenség elleni harcot.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 2. A PlayStation Plus 2026. júliusi kínálata
- 3. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
- 4. Hétvégeindító Grand Theft Auto VI hírcsokor – lemezes változat, MI és social media
- 5. Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- 4K gaming, avagy milyen az élet 1080p fölött [13]
- 16:17
- Sorozatok [11005]
- 10:48
- Elhunyt... [2780]
- 08:45
- Helyzetjelentés [157629]
- 22:03
- Várható megjelenések – 2026. július [hozzászólások] [1]
- 14:33
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [6]
- 11:09
- Versenyszimulátorok [60]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]