Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
Ja és még annyit, ha egyetlen régi ismerős szereplő lett volna a Catalyst szerepében, akkor is simán rávághattad volna, hogy ez egy más fajta valóság.
Bár nem sokan kíváncsiak a véleményemre, de azért leírom: A Bioware azt a célt akarta elérni ezzel a befejezéssel(állításuk szerint), hogy sokáig beszéljünk róla, ami végül be is következett, mert még mindig képesek vagyunk róla beszélni.
Ahogy Shepard "magához tér" a Harbnringer-el való találkozása után, minden tök fura... valóságosnak hiszel mindent, amit látsz, mert valahogy az egész véghelyszín és annak szereplői, statikusan vannak felépítve, azaz gyakorlatilag a dialógusokon kívül más nem változik. Mindig ugyanaz a helyszín és mindig ugyanazok a szereplők fogadnak téged. Egyetlen dolog árulkodik arról, hogy ez nem álom, illetve nem is a fizikai valóság, mégpedig a fellélegzős jelenet! Mert mégis, miként lehet túlélni egy olyan eseményt, hogy felrobbansz egy űrállomással együtt, aminek a fedélzetén voltál, majd kicsapódsz az űrbe, bekerülsz a Föld vonzásterébe, és végül valahol London romjai alatt kötsz ki? Kicsit se gáz, ha valaki azt mondja, Shepard fizikailag ott volt a Citadel-en. Gondolj bele, mi lett volna, ha a Catalyst szerepében mindig más valaki jelent volna meg... egyből rávágnád, hogy ez nem a fizikai valóság. Az volt a cél, hogy kétségek közé kerülj és egyben magad jöjj rá erre. Semmi különösebb dolgot nem kellett, hogy kiváltson belőled a kisgyerek, inkább azon merenghetett a játékos, hogy tényleg létező személy volt-e, vagy csak egy beültetett emlék. Saját elképzelés, de maga a kisgyerek egy sulykolással kapcsolatos elem, hisz nonszensz, hogy senki nem segített neki a siklóra felszállni, és hogy túlélt egy épületrobbanást. Ja és persze soha senki nem látta Shepard-ön kívül. A Leviathan DLC-ben is, mikor beszélsz az egyik Leviathan-al, az képes Ann Bryson-ként és Hadley-ként kinézni. Shepard emlékeit felhasználva jeleníti meg magát emberi formában. A Catalyst, a Reaper szolgálói által szintén képes gondolatok olvasására és írására. Neki nincs fizikai kinézete, mint például egy virtuális intelligenciának, épp ezért szerintem mindvégig ő volt a kisgyerek. Nem szellemről beszélünk, nem is hologramról, hanem egy beültetett emlékkivetülésről.

(...)hisz erősebben hat az emberre, mint egy random felnőtt karakter.
Uh. Nem. És pont ez a lényeg amúgy, hogy nem random lenne az a karakter, ez a kölyök meg az. Ez az a része a játéknak, amit én is totál elcseszettnek érzek, egyáltalán semmit nem váltott ki belőlem az a gyerek.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Mármint melyik cerberus-os seregre gondolsz? Arra a "sulykoltakkal" teli zombiseregre, amivel a 3-ban végig küzdünk? Csak mert tudtommal ezt pont a Begyűjtők bázisáról szerzett információk segítségével tudták létrehozni, így az öngyilkos küldetéskor még nem volt alkalmuk használni.
Egyetértek abban, hogy Kaidan/Ash ütősebb lett volna az álmainkban, viszont a sulykolással (vagy annak kísérlete, vagy vmi ahhoz hasonló tudatbefolyásolás, most értelmezzük akárhogy) kapcsolatos szimbolika úgy kevésbé jött volna át.
A gyereket ugye nemcsak az álmokban, de egyéb átvezetőkben is használták, ahol amúgy mindenki számára egyértelmű lett volna, hogy csak flash, ha egy már halott jelenik meg. Meg a kisgyerek egyértelműen a manipuláció része, hisz erősebben hat az emberre, mint egy random felnőtt karakter. A végén se véletlenül ebben a formában jelent meg a Catalyst, egyben ez az egyik legerősebb bizonyíték a manipulációra, hisz más értelme nem lenne annak, hogy ilyen alakot öltve kerül elénk.

Eredeti ötlet ugye az volt, hogy a könnyebb piros érdekében dobom most a getheket, mégse a hátuk mögött "áruljam" el őket. Hát basszus, járható út, de csakis úgy, ha Legionnal a 2-ben nem beszéltünk. Megszakadt a szívem ennél a küldinél.
RP szempontból már buktam ezt a FemShepet. Sajnos ez ilyen általános BW design hiba. Egyszerűbb csak paragon, csak renegade vonalakat tolni (nem csak itt), ha keverni próbálom, akkor egy-két helyen máris borul a dolog.
Ezért nem értem, hogy mégis mi a franc történt. Leraknak az asztalra egy tuchankas küldisort, utána ezt a kvarián-geth konfliktust. Még a thessiás is üt, mínusz a kötelező cerberus plotharc... TIM bedobhatta volna ezt a sereget a collectorok ellen és akkor ránk nincs is szükség. Aztán elérünk a Földre és mintha elfogyott volna az ötlet és/vagy az idő. Hülye álomrészeket is elcseszték. Mordin, Thane, Legion, mindenkit megsirattam, ezeknek a karaktereknek volt jelentősége, plot és érzelmi, a kis köcsög gyereket (főleg ezzel az idióta futás animációval
) legszívesebben arcon lőném.
Olyan mintha az írócsapat tehetséges tagjainak ötletét átengedték volna aztán betoppant a főnök és odaszarta a saját hülyeségeit.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 17:50
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [16]
- 12:53
- Ki mivel játszik mostanában? [8302]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]