Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher 2
Az első hatalmas élmény volt, a temeriás rész az számomra az egyik legnagyobb élmény volt PC-s játékok terén. Ehhez képest a kettő nem hoz akkora meglepetést, de szerintem önmagában ez is nagyon erős lett. Egyébként engem a sandbox nem annyira motivál, mint sok crpg rajongót. Ha a történet visz előre, ad mozgásteret a kijelölt területen belül, akkor elvagyok vele. Az ilyen nagyon sandbox játékoknál néha frusztrál is a nagy szabadság, meg iszonyat időt lehet beleölni, ami más szempontból nem mindig jó. 

A sorozat leggyengébb része, tudd le gyorsan a picsába, hogy kezdhesd a Wild Huntot. Ami nagyjából a legjobb játék a világon, csak úgy mondom 

Respect is not given. It's taken.
Lassan 5 évvel később, hogy megvettem csak belekezdtem
. Inkább megint végigvittem 2 éve az első részt, hogy mindent vágjak a történetben, erre a végén azért csak ráuntam annyira, hogy a másodikba már nem fogtam bele azóta sem
.
Nagyon jól összerakott játék lett, a történet az viszi a hátán az egészet, eddig zseniális a mellékküldetésekkel együtt. De ugye ez nem meglepő talán ez a legerősebb oldala a sorozatnak. Szerintem a harcrendszer nem igazán lett jó. Egyszerűen bosszantó egy idő után. Ha az ember nekiesik akkor vége a mókának hamar. Ez rendben is van, de közben meg az alternatíva a keményebb ellenfeleknél az kimerül a hülye körbeugrálásban 1-2 csapdával, esetleg egy kis Quennel. Legalábbis ez a legtutibb módszer. Mondjuk legalább van kihívás benne, mert az első részben könnyű volt mészárolni nehéz szinten is. Azért a Letho elleni első harc, amíg nem jöttem rá, hogy mit is kell ellene csinálni elképesztő frusztráló volt.
Az inventory nekem így a második chaptert kezdve is kaotikus. Szóval lett volna mit finomítani rajta, de azért sok tekintetben fejlődött és ahogy hallom a harmadik részben ezeket javították is. Egyébként meg nagyon minőségi az egész.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]