Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Labdarúgó-Európa-bajnokság 2016, Franciaország
Egy logikai lépcsőt kihagytam a végén, ami igazából két érvet is magában foglal rögtön. Szóval a görögöket természetesen nem azért utálják sokan a 2004-es győzelemért, mert kiscsapatként nyertek Eb-t, hanem mert ronda focit játszottak. A kettő viszont nyilván nem független egymástól, egy kisebb csapatnak, mint említettem is, sokkal kevesebb a variációs lehetősége, és sokkal inkább célfutballt kénytelen játszani ilyen esetben, az eredményt előtérbe helyezve, míg a nagyok játsszák általában a látványos, kombinatív focit. Másrészt amikor Izland legyőzte az angol válogatottat a nyolcaddöntőben, akkor lehetett az angolokon röhögni, hogy mekkora lúzer csapat, minden tornán így járnak, nem nyernek soha semmit. Ha viszont az izlandiak utána kiverték volna a franciákat is, meg a németeket az elődöntőben, meg még egy csapatot a döntőben, az azért már az egész futballvilág számára lett volna égés, hogy senkinek sem sikerült ellenszert találni a taktikájukra. Szóval amíg az angolok kiejtését a futballszerető emberek, az angol szurkolókon kívül természetesen, esetleg poénként fogták fel, ugyanezek többségének már valószínűleg kevésbé tetszett volna, ha minden ellenfelükön ugyanígy végigmennek.
Szerintem egyértelmű, hogy Ramsay hiányzott ma nagyon. A védelemben Collins jól pótolta Daviest, sőt, kifejezetten jól jött ki, hogy ő őrizte Ronaldót, mert magasabb és erősebb nála, így mellette nem jutott lehetőséghez a beadásoknál. Amíg ő őrizte... Hiszen az első gólnál váltottak valamiért, utána meg lekapta a pályáról Coleman. Ramsayt viszont nem tudták pótolni egyáltalán. Ahogy a közvetítésben is elmondták, Bale járt vissza az ő helyére is, így viszont se a középpályán, se elöl nem tudott maradandót alkotni. Lehet, hogy legjobb összeállításban is kikapnak végül, azért nem ők voltak az esélyesek semmiképpen. De nem tett jót nekik, hogy meg kellett változtatniuk a játékukat teljesen.
Egyébként a két sárga utáni automatikus eltiltás nagyon érdekes kérdés, és most kicsit messzebb mennék a mai elődöntőtől. Az természetesen érthető, hogy valamilyen módon szankcionálni kell a sárgákat halmozó játékosokat, hiszen különben arra játszhatnának a csapatok kis túlzással, hogy minden meccsen mindenki addig rugdoshatja fel az ellenfelet, amíg meg nem kapja az első figyelmeztetést. Viszont a két sárgás szabály ebben a formájában, hogy csak az elődöntő előtt törlődnek a megszerzett lapok, egyértelműen a nagyokat segíti. A nagycsapatoknak sokkal hosszabb a kispadja, illetve több felállásban is tudnak játszani. A kicsiknél jellemzően a taktikai variációk is sokkal szűkebbek, illetve van néhány kulcsjátékosuk, akikhez hasonló kaliberű alternatíva egyszerűen nem áll rendelkezésre. Az a szabály tehát, hogy a torna végére óhatatlanul bekövetkezik egy-két játékos kisárgázódása, azt eredményezi, hogy ha el is jut egy kiscsapat az egyenes kieséses szakaszig, ott már ne tudjon menetelni sokáig, és legkésőbb az elődöntőre mindenképpen helyreálljon a világ rendje, döntőbe már tényleg két klasszikus nagycsapat jusson. Ehhez egyébként még hozzájön az, hogy a nagycsapatok általában tudják pihentetni is a veszélyeztetett játékosaikat legalább egy csoportmeccsen, mert már idő előtt továbbjutnak, míg a kicsiknek végig a legjobb felállásban kell küzdeni.
Persze az is igaz, hogy valahol ez a futball érdeke. Nem baj, ha egy-két kiscsapat menetel egy darabig, mert az mindig témát szolgáltat, meg érdekes, másrészt emlékezetes is marad általában, lehet beszélni róla sokáig, és ezt az egy jó eredményüket fel lehet hozni évtizedek múlva is, amikor ők játszanak. Viszont ha végig is mennek, és mondjuk Wales–Izland-döntőt rendeztek volna most, azért már sokan húzták volna a szájukat. Mint ahogy a görögök győzelmét 2004-ből is inkább negatív felhanggal szoktuk emlegetni. Bezzeg Izlandot most nagyon szereti mindenki így, hogy a nyolc között egy tisztességes vereséggel elbúcsúztak.

Az eddigiek miatt azért többet vártam ma Walestől. Talán Ramsay hiányozhat ennyire? Én továbbra is azt mondom, hogy ezek a portugálok nem játszanak jó focit, de baromi masszív csapat, csomó rutinos rókával. Pepe azért kelleni fog a döntőre. Semmiképp sem ők lesznek az esélyesek, de azért nem is írnám le őket előre.
(ui. Ma egyébként egész nézhető amit csinálnak.)
(ui. Ma egyébként egész nézhető amit csinálnak.)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]