A pénzt nem sajnálom tőlük ha minőséget tesznek le cserébe az asztalra, amire az utóbbi időben sajnos egyre kevesebb a példa. A brand futtatás sem volt eddig fókuszban. Felváltva jött ki a 3 "világ" következő folytatása és mindenki boldog volt.
Most meg:
- hots: 2.0 ával nagy változásokat ígértek, új pályákat, új mechanizmusokat. Ehhez képest kijött 1 pálya 3-4 hónapja és annyi. De hősből most jön ki a 4. azóta kb.
- diablo 3: d2-ben bemutatott karakterre (necro) mennyit is, 4 évet kellett várni hogy bekerüljön a d3-ba, fizetősen persze
- HS: fizetős paklik. f2p-be ahogy én tapasztaltam esélytelen vagy a 3-5 legendarys paklik ellen
- wow: elcseszettnél elcseszettebb kiegészítők, eddig legalább 6-ból 2 csak töltelék volt, érdemben nem vitte előre a történetet, ami ráadásul egyre problémásabb. Szerintem náluk sincs senki aki egy személyben átlátná az egészet és megfelelő irányba terelné a történetmesélést. gold->gametime sem váltotta be a reményeimet.
- sc2: 3 részletbe vágva, 3 szor 3 év fejlesztési idő alatt, 3x teljes áron eladni azt amit sc1 idején egybe meg tudtak oldani 3-5 év alatt. sc2-t is talán a mod közösség tartja életben, mert hogy single playerként van benne 3x 20 óra max és annyi. Egy anno-cities-supremecommander-8bit játékban több játékidő van ma már.
- sc1 remaster: textúracsomag 20-30€ért
Fórum » Beszélgetés a játékokról
StarCraft 2
Ez még hagyján. Körbenéztem Blizz shopban, ahol pl. hősöket lehet venni multihoz hősönként 5 euróért, de amin beszartam, az 5 - 7,5 euró közötti áron az announcerek. Arról van szó, ha jól értelmeztem, hogy kapsz egy bemondó / felkonferáló hangot, ami egy SC-karakter vagy egy e-Sport körökben ismert játékos hangján szólal meg a multis meccseken. Mindezt pénzért.
És elhiszem, hogy a hardcore multisok ezeket a csomagokat megveszik.
Shadowguard: Igen, emlékszem, hogy neked nagyon nem jött be a zárókampány, nekem viszont tetszett és a Novával sincs baj, leszámítva ezeket a szívatásokat, valamint a mentési bugot, ami szerencsére azóta nem jött többet elő, de akkor nagyon letaglózott, hogy alig perkáltam ki a 15 eurót és máris egy előrehaladást (ideiglenesen) megakadályozó bugba futottam...
Nah meg előtte a Vulture-os rész is kiakasztott ugye, amikor az elhalálozás pillanatában mentett checkpoint-ot. (Bár másodszori nekifutásra már nem volt nehéz ez a rész, elsőre azt csesztem el, hogy nem figyeltem a társamra, akit kilőttek és nélküle lehetetlen volt a vége. Újrakezdve, vele kiegészülve már a bossfight sem volt nehéz.)
Mindenesetre eddig nem volt szó újabb single DLC-kről, így lehetséges, hogy mégsem lesz több ilyen csomag. A multis túlárazott eladásokból sokkal több folyik be a Blizzardnak, így inkább érthetően ezeket a pakkokat nyomják. Egy új karakter elkészítése a tapasztalt programozóknak pár óra alatt megvan, még pár óra a balanszolás, tesztelés, aztán már folyik is be érte rengetegszer 5 euró. Ezzel szemben egy single kampány időigényes, pláne átvezető videokkal, így 15 eurórért árulva töredéke sincs az időráfordítás / megtérülés mutatója a multis csomagokhoz képest.
Lehet szidni a Blizzardot, mert "elkurvultak", de üzletileg nem lehet belekötni, amit csinálnak. Felfuttattak néhány brandet (WC, SC, Dio), összeeresztették a hősöket pár új multis játékban (HotS, OverWatch) és ömlik a végtelen pénzeső.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nekem csalódás volt a blizz hozzáállása az egész sc 2-höz. Ennek a tetejére került fel koronaként a nova 9 küldetése 15€-ért. Pedig kedvelem a világot, olvastam a könyveket, vártam a Ghost-ot de nagyon, pláne az Oni után, de ennyit nem fogok ennyi játékidőért fizetni.
Nem tudom mennyire lett ez a fajta értékesítés sikeres, de tartok tőle ha nagyon, akkor ilyen formában lesz még jó pár dlc.
Nem tudom mennyire lett ez a fajta értékesítés sikeres, de tartok tőle ha nagyon, akkor ilyen formában lesz még jó pár dlc.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 07:58
- The Blood of Dawnwalker [13]
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]