28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tömegközlekedés



Írd ide hozzászólásod:

Aryx
Aryx [4185]
Kinek mi az eddigi tapasztalata? Én tegnap meg ma teszteltem a metrópótlót, na nem mintha nem az "alternatív járatokkal" szeretnék majd közlekedni szükség esetén, hanem hogy most még nyugodt körülmények közt felmérjem a terepet kb. mire lehet majd számítani.

Hát ez így elég komoly lesz, főleg hétköznap csúcsidőben. Kezdjük ott, hogy a közlekedés adottságai miatt csak 2 busz tudja szorosan követni egymást, de amint ez a 2 jármű nincs szorosan egymás mögött (pl. a 2. busz elkapja a piros lámpát), máris kész a baj, ami a fel- és leszállást illeti. Tegyük hozzá, hogy ez a 2 busz még mindig nem elegendő 6 metrókocsi kiváltására. A beharangozott 45 mp-es járatsűrűség fizikai képtelenség, ehhez a buszoknak felül kellene írniuk a fizika, matematika törvényeit, keresztül kellene vágniuk a tér-idő kontinuumon, hogy ebből valami megvalósulhasson (és akkor még mindig nincs elegendő sofőr). Másik, amit nem értettem, maguk a megállók. "Hosszú" megállók esetén itt a közlekedéstervezőknek ha úgy volt kedvük 1, ha úgy volt kedvük, 2 megállóhelyet építtettek. Újpest Városkapunál pl. 2 van, de a Lehel térnél már csak 1, az Alig utcánál (ha ezt tudom előre, a Dózsánál szerencsésebb lett volna leszállnom az úticélom eléréséért). Na most én nem vagyok közlekedés szakértő, szóval majd kijavít valaki, ha hülyeséget írok, de arra gondoltam menet közben, miért nem indítottak több, párhuzamos járatot "metrópótló" címen? Én legalábbis így osztottam volna fel, M3A, M3B és M3E. Minden "hosszú megállóba" 2 megállóhelyet telepítettem volna, az M3A megáll az egyikben, M3B a másikban. Így egyik esetben sem mennének el plusz percek városnézéssel, Józsi buszsofőr felszedi az utasait az első, Sanyi vele egyidőben a második megállóhelyen, máris egy fokkal gördülékenyebben menne ez szerintem, és így nem lenne - akkora - gond, ha a 2 busz nem tudna szorosan egymáshoz tapadni. Az expressz M3E meg csak a legforgalmasabb megállóhelyeket érintené, ami megint nem árthat annak, aki siet, és nem egy Budapest sightseeing járatra akar felszállni.

Az se semmi, hogy amelyik barom kitalálta ezt a 45mp-et (esküszöm nem tudom ki volt, és direkt nem néztem utána, mert csak felkúrom magam), az még életében nem látott FELSZÍNI közlekedést, meg egyáltalán bármi mást az életében, max. fakockázott a gumiszobában eddigi élete során. Újpesttől Lehel térig vasárnap késő délután 2 helyen is már minden további nélkül parkolt valaki a metrópótló buszmegállóban, kényelmesen kitenni az utasát, a már érthető okból tiszta ideg sofőr nem győzte nyomni a dudát. A Nyugatinál a Váci út-Teréz körút kereszteződésében csak a buszsávot használva tudnak a Váciról a Teréz körútra kanyarodni az autósofőrök, ott gyorsan össze is számoltam vagy 10 személygépkocsit a buszsávban libasorban összetömörülve (vasárnap délután, mondtam már?). Egy mentős is kénytelen volt ott megállni, és mielőtt valaki félreértene, nem, nem tőlük sajnálom a buszsávot, hanem egyszerűen ezt is bele kell, kellett volna kalkulálni.

Amúgy az Újpestről induló járatokra még fel lehetett férni, a Lehelnél a Köki felől érkező járatok közül már inkább csak a zsinórban harmadikra lehetett kényelmesen felférni. Ez így nem hangzik vészesen, de arról az idősávról beszélünk, amikor már többször megcelebráltam azt, hogy yeeeeeee enyém az egész metrókocsi, the world is mine stb.

Reptéri járatokat is befogtak pótlásra, ha szerencsénk van, azon egy fokkal könnyebb a busz fedélzetén a tömegben közlekedni. Kár, hogy nem jött össze a biznisz az XXL-es buszok bérlésére, de úgy látni, ez senkit nem zavar a városvezetők közül, szerintük nem is lett volna értelme bármi másal ötletelni. Közben a túlterhelt sofőrökön érezni már csak a vezetésükön, hogy sík idegek, az utasok szintén idegesek, az autósok meg majd holnap reggeltől lesznek azok. És akkor mindezek tetejében jön majd a mikulás, a karácsony, a black friday, advent, meg a f&szom tudja mi, szállnak majd fel az emberek az ajándékcsomaggal, a media marktból frissen vásárolt UHD tévével, a nagymamák reggel 7-kor mennek a piacra a húzós kocsijukkal, emberek mennek majd a reptérre, vonatra, volánra, szállnak majd fel a babakocsisok. Még jó, hogy a kerekesszékesek nem használták a 3-as metrót, ahogy azt bölcs Tarlósunk mondta.

Naivan hangzik, de én még valahol mindig bíztam abban, hogy nem hülyék, hanem sokat megélt szakemberek dolgoznak a közlekéspótláson, de eddigi alapján azt kell mondjam, holnaptól inkább azoknak lesz igaza, akik apokalipszist vizionáltak. Részvétem.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Vissza

Fórumszabályzat