28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar gamer lapok, kezdettől a jelenig



Írd ide hozzászólásod:

Dino
Dino [6086]
A legelső olyan lap, mely játékokra fókuszált, véleményem szerint a Spectrum Világ volt (igyekszem beszkennelni nektek a 3. számot, érdemes megnézni, mi volt akkor a standard magazin , aztán ahogy tért hódított a Commodore 64, jött a Commodore Világ (azt hiszem, 1990-ben volt az első, de nem találtam az első számon évszámot, csak a nyolcadikon, mindenesetre 90-ben 12 szám jelent meg), egy darabig párhuzamosan, aztán a Spectrum Világ megszűnt. CoVboy valóban ezeknél szállt be. Duke-kal a 93/1-es számtól kezdtünk külső munkatársként irogatni a CoV-ba, ami aztán - a C64 hanyatlásával - folyamatosan PC-s lap irányába alakult, nevet változtatva Computer Világra majd PC Ultrára.
A PC Ultrát tulajdonképpen leváltotta a CD Ultra nevű CD kiadvány, majd azzal párhuzamosan a PC Ultra stábjából, valamint más lapok íróitól, szerkesztőiből 1997 végén megalakult a ZED is (az elején még csak így, pár számmal később csapódott a névhez a PC szócska). A főszerkesztő Del volt, és cikkeket írt például Hancu, Stöki, Iw0, Pelace, aztán emlékeim szerint kicsit később csatlakozott Caris, Ender, Csonti és még mások. (Én az első 10 számban szerkesztettem a CD mellékletet, aztán 1998 nyarán inkább elindítottam a PC Dome-ot. A távozási döntésem utóbb beigazolódott
Innentől kezdődött a nagy stábcserék korszaka, de ebben már csak külső szemlélőként vettem részt. Sok-sok mozgás-változás volt a lapok szerkesztői és cikkírói között, erről sokat igazából nem tudok már, mert nem tudtam követni.

De eme történelmi áttekintés után térjünk vissza a gyökerekhez. 1990-ben indult az 576kbyte is (nem tudom, mennyire közismert tény, én pl. csak később tudtam meg, hogy azért 576, mert az Amigának 512k, a C64-nek meg 64k memóriája van . Az 576-ból 90-ben hét szám jelent meg.

Tényleg volt egy Other Side is, ahogy azt mass destruction írta, kicsit külföldi lifestyle-magazin utánzásnak, nagy képekkel, kevés szöveggel, de néhány szám után vége lett. De akkor már essen szó egy korábbi kezdeményezésről is, a Computer Mániáról (1991), amely szintén csak pár számot ért meg, és az ismertebbek közül talán Berrr, Sorell és Tihor Miklós neve említhető.
Tehát már akkor is volt sok lap, de igazán csak a CoV és az 576 bírta, majd a Bognár Ákos és Shy által 1994-ben indított PC-X, ami később az IDG tulajdonába került. A Guru gyökereiről annyit tudok, hogy egy Amigás lemezmagazin (diskmag) volt sokáig, aztán később lett belőle papíron is megjelenő lap, de nem tudom, mikor, mert ebből csak pár újabb példányom van, amikor már PC Gurunak hívták.

Kb. ennyi jutott hirtelen eszembe a témáról, szerintem ha hibáztam, hamarosan Duke úgyis kipótolja majd a hiányosságokat

Vissza

Fórumszabályzat