I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher
Szerintem az ágyas jelenet alapvetően így van W3-ban, én azt már XOne-on játszottam import nélkül.
Könyvek után végre belekezdhettem. Heh, ennyi év után egész gyorsan felszínre törtek az emlékek, 1. fejezet lazán le is ment szinte csukott szemmel.
Most sokkal jobb hangulatomban talált el a játék, egészen élvezem. Kopottas a grafika, ugyanakkor most nem zavar, a harccal pedig nem tudom már mi volt a baj múltkor, ezúttal egyből ráállt az ujjam a ritmikus kattintgatás.
Triss kártyáját ebben a végigjátszásban nem kértem el (a többiekével sem foglalkozom). Kíváncsi vagyok Yen így is lehajítja e az ágyat. Bár valószínűleg a könyves esetre hivatkozik, nem hinném, hogy két játékon keresztül érzékelné ezt a mentési zászlót. Na de majd kiderül, ha odaérek.
Ingame könyveket is gyűjtögetem, sok saga fejezetek előtti bevezető van ezekben szinte szóról szóra átemelve. A Tiszteletes Abigal sütögetése mellett a Tűzkeresztség ugyanilyen szituációjából átvett mondatokkal "érvel". Először játszom angol nyelvvel is és akad szép számmal olyan is, amit a fordításban elintéztek két szóval, közben pedig ott vagy 2 mondatnyi könyves utalás van.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]