Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Labdarúgó-világbajnokság 2018, Oroszország



Írd ide hozzászólásod:

32598 levél
18.07.04. 00:36
szbszig
Nekem a délutáni meccs tetszett. Oké, nem mondom, hogy előzetesen nem volt bennem egy kis félsz ezzel kapcsolatosan, illetve az első félidő valóban gyengébbre sikerült. A második viszont már határozottan jó volt. A svédek pedig teljesen megérdemelték szerintem a továbbjutást. Egyszerűen azért, mert ők sokkal hatékonyabban csinálták azt, ami az ő játékuk (kontrák, hosszú indítások, ívelések), mint a svájciak azt, ami az övék (lapos, kombinatív játék, sok passz, sok csel). Sőt, ehelyett a svájciak a mérkőzés jelentős részében inkább ívelgetni próbáltak valamiért, amit a svédek ellen nem is igazán tudtam értelmezni.

Ami amúgy a videobírót illeti, a FIFA-nál is fejlődnek azért, úgy látom. Megfogadták ugyanis azokat a tanácsokat, amiket lentebb írtam. Látható volt, hogy ezúttal Skominának osztott képernyőn négyféle kameraállásból is bemutatták a vitatott esetet, sőt, konkrétan kikockázták neki, hogy hol kezdődött, illetve hol ért véget a lökés. Szóval itt a bíró végre tényleg érdemi segítséget kapott a technikától.

Az esti meccs meg hát... Végül is a befejezés a 93. percben szerzett egyenlítő góllal meg a tizenegyespárbajjal megmentette, és valószínűleg az emberek többsége ezekről fog emlékezni rá évek múlva. De ez egy nagyon rossz meccs volt, az az igazság. És nemcsak simán a játék volt a mérkőzés túlnyomó részében nagyon gyenge, hanem a kirívóan sok szabálytalanság, sportszerűtlenség, színészkedés is lényegében nézhetetlenné tette az egészet.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza