28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Manchester United



Írd ide hozzászólásod:

pb69
pb69 [954]
Mourinho egyrészt egy zseni, másrészt egy kókler. Az eredményei igencsak ellentmondásosak. A Portoval összehozott egy csodaszámba menő BL-sikert, de mind a mai napig ez az egyetlen olyan sikere, ami tényleg kiemelkedő, azóta leginkább ebből él. Nem olyan értelemben, hogy csak emiatt tartanák jó edzőnek, de mindig ez kerül elő, amikor más edzőkkel összemérik és a riválisait folyton azzal támadják, hogy csak egy erős csapattal értek el eredményt.
Pedig biza ez Moura is igaz, kivéve a Portot. Csak hát ugye egy görög válogatott is nyert EB-t (pont akkortájt), mégse esett úgy hasra senki Rehhageltől. Azóta Mourinho mindenhol mindent megkap, de szó szerint mindent. Nemcsak játékosokat, de sokkal nagyobb szabadságot is minden téren. Ez persze egy idő után visszaüt.

Mivel eleinte mindent megengednek neki, így tényleg totálisan a saját ízlésére szabhatja a csapatot, ami hoz is eredményeket. Viszont már rövidtávon kiütköznek a gyengeségei, amit az egyeduralma miatt nem tud palástolni. Elismerni viszont nem hagyja az egoja, így próbálja másokra kenni, akár bizonyos játékosaira is. Emiatt is hullik atomjaira a csapatmorál.
Azért az nem véletlen, hogy gyakorlatilag mindenhonnan úgy jött el, hogy felégetett maga mögött mindent és egy újjáépítendő romot hagyott maga után. Persze erre jó marketingdumát lehet felhúzni, mert ha utána valahogy sikeres a csapat, akkor az azért van, mert jó alapokat hagyott ott utódának, ha pedig sikertelen, akkor az azt mutatja, hogy az ő zsenialitása nélkül már nem megy. Viszont aki kicsit jártasabb a futballvilágban, az látja, hogy másról van szó.

Ért el hatalmas eredményeket, viszont ehhez mindent meg is kapott. De ott a másik oldal is, ugyanis noha jöttek a bajnoki címek a Chelsea-vel, de a BL-ben semmi. Miközben nem sokkal később jóval kisebb nevű és semmire nem tartott edzők döntőbe vezették a kékeket, sőt nyertek is BL-t.
A Reallal egyetlen bajnoki cím és kupa, a BL-ben szintén semmi. Azzal a kerettel azért ennél jóval többet lehetett volna elvárni. Utána Ancelotti és Zidane halmozták is a BL sikereket. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a "habfehér balett" helyett mészárszéket csinált a Realból.

A MU esetében is szánalmas, amit művel. Rinyál a keret miatt, hogy a saját hátsóját mentse, sokan meg be is veszik a dumát. Játékosra vetített átlagérték alapján az övék a 3. legerősebb PL-keret, de a Pool csak az idei igazolásai miatt jár kicsit előrébb. Bitang erős lenne ez a csapat, csak normális filozófiájú edző kéne hozzá.
Aki egy Alexis-ből, Martialból, Lukakuból, Pogba-ból, Mataból vagy Matic-ból nem tud kihozni érdemi teljesítményt, annál komoly kérdések vetődnek fel. És akkor hoz Bailly, Lindelöf meg Fred szintű igazolásokat vagyonokért és tőlük lehet várni a csodát.
A vak is látja, hogy a MU egy orrnehéz csapat, amelynek a védelem a gyengepontja. Erre Mou egy védekezésre alapuló taktikát alakított ki. Van egy Martial-Lukaku-Sánchez támadótrió, mögöttük Lingarddal és Rashforddal, erre beállnak védekezni.
De ha már így is van, akkor igazoljon oda klasszisokat. De idén is kik merültek fel a MU kapcsán hátra? Mina? Maguire? Megvették Dalot-ot? Egyedül Boateng volt értékelhető név, akit szóba hoztak velük.

Ez a legutóbbi nyilatkozata pedig vérlázító volt. Egy magára valamit is adó csapatnál egy ilyen után úgy rúgnák ki az edzőt, hogy a lába nem érné a földet. Arrogáns, pökhendi, stílustalan és hülyének nézi a szurkolókat.
Eleve ki nem tojja le, hogy milyen sikereket ért el régen? A MU is nagy sikereket ért el régen, mert volt egy normális edzője, aki egy legenda volt és a jelenleginél egy nagyságrenddel gyengébb kerettel nyerte a címeket. A múltból nem lehet megélni. Az meg az ostobaság csúcsa, hogy arra a dicső múltjára hivatkozik, ahol a Chelsea-vel szerepelt pont a MU ellen, elég sokat belerúgva a csapatba és SAF-ba.
Ráadásul egy hazai pályán benyelt 0-3 után ne legyen már vkinek ekkora arca? Mire fel? Hogy egyetlen meccsen sikerült egyetlen félidőn keresztül vmi hasonló szinten futballozni, mint aminek alapelvárásnak kellene lennie? Ebből is egy hatalmas bukás jött össze, semmi más, és erre veri magát?

Én imádtam SAF MU-jét, de végtelenül elszomorít, ami ebből a klubból mára lett. Összevásárolt kirakatcsapat, teljesítmény nélkül. A City vagy a Chelsea legalább ért el komoly eredményeket az összevásárlásokkal, a MU semmit amióta ezt a politikát folytatják. De még a Liverpool is játszhatott egy BL döntőt.
Korábban ez egy tiszteletre méltó és szerethető csapat volt, amely gyengébb kerettel és élvezhető játékkal képes volt hozni a mostani eredményeket. Azóta elveszett az egész bája, a klub identitását lehúzták a retyón. Helyette annak kell örülni, hogy miután egy bajnoki rivális az Old Traffordon sz@rrá veri a csapatot, az edző a chelsea-s sikereivel kérkedik... Szánalmas...

Vissza

Fórumszabályzat