Akkor nézzük egy kicsit más szemszögből:
- Ha Jon vagy Daenerys meghalnak ebben az ütközetben, akkor kvázi leköpik a második rész végén felvezetett lehetséges ellenétet, hogy a két utolsó Targaryen hogyan kezeli le a trónigényüket, vagy azt, hogy ez miként hat bimbózó románcukra.
- Sandor Clegane történetsála még nincs lezárva, mert nem nézett szembe az egész életére bélyeget nyomó testvérével, ami kvázi eltávolította mindenkitől, így az érdemes emberi kapcsolatoktól. A könyvekben és a sorozatban is ez egy fontos történetszál.
- Tyrion és Jaime egész életét meghatározta a nővérük, kinek így, kinek úgy. Elsősorban nem a sorozatban is elhangzó valonqar-jóslat miatt fontos a jelenlétük, hanem a három fő karakter viszonya, sorsa hová fut ki, amire erősen rányomja a bélyegét, hogy minden vágya ellenére pl. Jaime szembe mert fordulni a szerelmével.
- Sansa a millió szenvedés után egyre jobban valódi vezetővé vált, azaz a saját egyéni vágyait a rábízott emberek érdekei mögé tudja helyezni. Szerintem az övé az egyik legjobb karakterív a szériában, nagyon érdekes a kiéleződő konfliktus az "Észak nem felejt"-féle függetlenség és a Sárkánykirálynő "minden felett uralkodni fogok" között.
- Szürke Féreg lényegében a Makulátlanok vezére, mivel egyedül ő van nevesítve, rajta keresztül lehet csak bemutatni, hogy mihez kezdene egy olyan harcos az életével egy győztes háború után, akit agymosással tulajdonképpen csak harcra képeztek ki - volt is erre utalás a Missandeivel való búcsúzkodás közben.
- Ha jól emlékszem, az első két részben elhangzott, hogy Gendry Baratheon leszármazott, lehet ezzel is kezdeni akarnak valamit.
- Egyedül maradt szinte nevesített szereplőként a szabad népből Tormund, nyilván a szabad nép már nem megy vissza a Fal mögé, ki mutatná be a sorsukat?
- Szintén érdekes lehet, hogy Sam Gillyvel és a "fiukkal" visszatér az apja birtokára, és pont egy olyan életutat választana, amitől ódzkodott.
- Ha már életben hagyták Briennet, szerintem vagy hősi halál lehet a története vége a továbbiakban emberi tényezők között, vagy, szerintem ez is lehetséges, ő lesz a Királyi Testőrség vezetője, ez Renly, Catelyn, Sansa után passzolna hozzá (vagy lehet épp ebben lesz csavar).
Ha közülük bárki is meghal, ezek a szálak kifutása elveszik örökre. Nem mondom, hogy ezekre mind időt fog szánni az HBO, de lehetett mögötte egy olyan vezetői döntés, hogy ezek lényegesebbek, mint a hősi halálok. A kivitelezésben bőven akadtak problémák, de ha, mint mondtam a Gyűrűk Ura felől közelítjük meg, akkor megállja a helyét kisebb döccenőkkel. A különbség csak annyi, hogy míg a Gyűrűk Ura egy mítosznak-mesének megfelelően "Hát, hazatértem"-véggel végződik, addig itt az első évadtól megfelelően a szürke zónába tolt karaktersorsokat fogják bemutatni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
